UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-08-14 20:57

Labdarúgás: felemás szezonkezdeten van túl a DVSC-s Bárány Donát

Várhatóan heteket kell kihagynia az NB I 2. fordulójában, az Újpest ellen sérülést szenvedő debreceni labdarúgónak, Bárány Donátnak, aki – csapatával együtt – remekül kezdte a 2021-2022-es felnőtt első osztály küzdelmeit.

A Budapest Honvéd elleni összecsapásnál kívánni sem tudott volna jobb élvonalbeli debütálást a DVSC 20 éves támadója, Bárány Donát. A debreceniek a fővárosban a gyengébb első félidő után kiütötték (1–4) a 60. percben emberhátrányba került ellenfelüket, a csapat második gólját pedig az első NB I-es találkozóján rögtön a kezdőbe jelölt fiatal támadó szerezte.

Bárány Donát (fehérben) első NB I-es meccsén betalált Forrás: dvsc.hu
Bárány Donát (fehérben) első NB I-es meccsén betalált Forrás: dvsc.hu
„Remek élmény volt, nagyon örültem neki, hogy egyből az első mérkőzésen kezdőként számítottak rám. Egy picit engem is meglepetésként ért, de bekerültem, megkaptam a bizalmat, és úgy érzem, tudtam élni a lehetőséggel. Bíztam benne, hogy győzelemmel tudjuk kezdeni a szezont, az első félidő után viszont máshogy láttam a helyzetet. Változtatnunk kellett a játék képén és a felfogásunkon, szerencsére ez sikerült, utána már a saját játékunkkal tudtunk előrukkolni. Akkor már éreztem, hogy mégiscsak meglehet ez a meccs – idézi fel az Utánpótlássport számára a debütálást Bárány, aki a góljára is kitér. – Egy szögletvariációból jött a találat. Szerencsére sikerült végrehajtani, amit korábban begyakoroltunk, ennek volt az eredménye, hogy eljutott hozzám a labda Bódi beadása után. A kapust és a védőket is sikerült megelőzni; az öröm utána elmondhatatlan volt.” Amekkora boldogságot jelentett számára az első találkozó, akkora csalódottságot a második: az Újpest elleni, hazai mérkőzés első negyedórájában egy súlyosnak tűnő belépő után ápolásra szorult, majd a 32. percben cserét kért a végül 2–2-re végződő mérkőzésen. A vizsgálatok azóta kimutatták, hogy bokatörést nem szenvedett, azonban így is hosszú kényszerpihenő vár rá. „Az ultrahang után most már az MRI eredménye is megérkezett, ami megerősítette, hogy az elülső bokaszalagom szakadt el. Szerencsére csak részlegesen, de az orvosok szerint nem sokon múlott a nagyobb baj; emellett zúzódtak és rándultak is a dolgok azon a területen. Azt, hogy mennyit kell kihagynom, lehetetlen megmondani, hiszen több dologtól is függ a felépülés sebessége, jelenleg azonban három-négy hét a reális. A javulást eddig gyorsnak érzem, de nem akarom elkiabálni, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjön a bokám. Remekül sikerült az alapozás, jól indult a szezon, emiatt extrán bosszant a sérülés, hiszen kis túlzással mindent elölről kell kezdeni. Ettől függetlenül bízom benne, hogy gyorsan túl leszek rajta, és sikerül visszanyerni a korábbi formámat.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.