- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kosárlabda: az észtek legyőzésével csoportgyőztes a leányválogatott a debreceni 3×3-as U18-as vb-n

A svájciak magabiztos legyőzése (21-11) után a második csoportmeccsen az észt válogatott következett a magyar lányoknak. A balti ország játékosai szintén simán, 17-4-re verték a svájci csapatot, így ez a találkozó döntött a csoportelsőségről, miután a kvartett negyedik tagjának, Franciaországnak az utolsó pillanatban – koronavírus-fertőzés miatt – vissza kellett lépnie a tornától.

Ugyan már mindkét alakulat továbbjutott a legjobb nyolc közé, így is komoly tétje volt a meccsnek, ugyanis a győztes Oroszországgal, míg a vesztes a címvédő, Egyesült Államokkal kerül szembe a szombati negyeddöntőkben.

Forrás: FIBA.Basketball [1]

Csoportgyőztes a 3×3-as U18-as leányválogatott Debrecenben  •  Forrás: FIBA.Basketball

Horváth Boglárka és Horváth Dóra kosaraival indult a meccs, majd a mieink 5-1-re is elhúztak. Ezt követően Szabó Zita is kivette a részét a ponttermésből, így a magyar lányok magabiztos 9-3-as előnyt építettek ki. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan nagyon gyorsan gyűltek a személyi hibák mindkét félnél, amely főleg a házigazda gárdának jelentett gondot idővel. Földi Attila tanítványai a hetedik csapatfault begyűjtése után jelentősen visszaestek védekezésben, míg az észtek egyértelműen feljavultak a támadó oldalon. A végjátékban Nagy Réka két fontos kosárral jelentkezett, ezzel megőrizve a vezetést. A vendégek még az utolsó percben egy pontra is felzárkóztak, viszont a magyar győzelem már nem forgott igazán veszélyben (13-12).

A két sikerrel a leányválogatott elsőként végzett csoportjában, és szombaton 10:15-kor az oroszokkal mérkőzik meg az elődöntőbe jutásért.

FIBA 3×3-as U18-as világbajnokság, Debrecen, Magyarország, lányok
Magyarország–Észtország 13-12
Horváth Boglárka 3, Nagy Réka 4, Horváth Dóra 2, Szabó Zita 4. Szövetségi edző: Földi Attila

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.