- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kosárlabda: az U19-es vb-bronz után Gyöngyösi Janka az Európa-kupában is debütálna

A nyáron a hazai kosárlabdasport kétségkívül legnagyobb sikerének az U19-es leányválogatott bronzérme bizonyult a debreceni vb-n. A magyar csapat legfiatalabbjaként a Ludovika-FCSM Csata 17 éves játékosa, Gyöngyösi Janka is kivette a részét a sikerből, viszont a fiatalnak sérülés miatt több meccset is ki kellett hagynia a tornán, amelyeket nehezen élt meg, ám végül a szenzációs sikert beteljesítő utolsó találkozókon ismét pályára lépett.

„Azokon a meccseken igyekeztem a pálya széléről ugyanolyan intenzitással szurkolni a lányoknak, mintha én is játszanék, akkor a kispadon velük együtt éltem meg minden pillanatot, és teljesen erőmmel azon voltam, hogy támogassam őket. A kieséses szakaszra szerencsére már felépültem a bokasérülésből, így visszatérhettem. Összességében nagyon nagyot harcoltunk végig a vébén, kúsztunk-másztunk minden labdáért, valamint a hihetetlen csapategység bizonyult a siker legfőbb kulcsának” – nyilatkozta Gyöngyösi az Utánpótlássportnak. [1]

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata [2]

Gyöngyösi Janka a nyári válogatott sikerek után alig várja már a klubidényt  •  Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A bedobó és erőcsatár poszton bevethető játékos az előző évadban 13 mérkőzésen 9,9 percet, valamint 2,7 pontot átlagolt a felnőttélvonalban. Emellett a juniorok ob-döntőjében bajnoki címet ünnepelhetett májusban, ráadásul a finálé MVP-jének is megválasztották.

„Amikor tavaly nyáron felkerültem az elsőcsapathoz a Csatában, nagyon izgultam az első mérkőzéseken, leginkább az járt a fejemben, hogy csak ne hibázzak. Majd ahogy teltek a meccsek, kezdtem felvenni a ritmust, nyilván még rengeteget kell fejlődnöm, de próbálok minél többet hozzátenni idén is a csapat teljesítményéhez.” 

A debreceni válogatotteseményt követően viszont már újra a klubszíntér következett a soproni nevelésű tehetségnek. A 2021-22-es évadban a Csata pedig már a nemzetközi színtéren, az Európa-kupában is bemutatkozhat.

„A válogatott után nem sok időm akadt pihenni, összesen négy napot kaptam, viszont azt igyekeztem a lehető legjobban kihasználni, és a családdal töltöttem, majd csatlakoztam a csapathoz az alapozás utolsó szakaszában. Mostanra elindultak az edzőmérkőzések is, alig várom már az új bajnoki szezont, és főleg az Európa-kupát. Szeretnék minél többet tanulni és fejlődni ebben az évadban is. Remélem a kapott játékpercekkel élni tudok, így idén akár még több játéklehetőségre is rászolgálhatok.” 

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN [3] a sportági aloldalunkon.