UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2021-09-10 13:23

Karate: Budapest Open huszonnegyedszer, óriási mezőnnyel

Napok óta csupán néhány órát alszik, de hát ez a velejárója annak, ha valaki világversenyt szervez, s magára vállalja annak minden ügyes-bajos intéznivalóját. Rebicek Gerd hovatovább negyedszázada találta ki, s hozza azóta is minden esztendőben tető alá a karatésok Budapest Openjét. A nyílt nemzetközi viadalt az idén e hét végén rendezik meg a Jégpalota - Vasas Jégcentrumban.

A karate is megsínylette a koronavírus-járvány tombolását, rengeteg verseny maradt el világszerte, ezért is beszélhetett kétszeres boldogságról dr. Mészáros János, a hazai szakszövetség elnöke, amikor a hétvégi fővárosi esemény jelentőségét taglalta. „Nagy öröm és ünnep számomra, hogy 24. alkalommal kerülhet megrendezésre a Budapest Open nemzetközi karateverseny Rebicek Gerd mester, a versenysorozat alapítója és főszervezője, valamint a kiváló szervező csapata közreműködésével” – mondta, kiemelve, hogy egyszersmind az őszi versenyszezon indulhat el a hazai rangos megméretéssel.

Az U21-eseknél  tavaly Európa-bajnok, idén Eb-ezüstérmes Baranyi Zsófia is indul a Budapest Openen
Az U21-eseknél tavaly Európa-bajnok, idén Eb-ezüstérmes Baranyi Zsófia is indul a Budapest Openen
Rebicek Gerd a verseny fontosságát nem csupán a hatalmas indulólétszámban látja, hanem abban is, hogy számos ország, így Magyarország karatésai számára a Budapest Open kvalifikáció is egyben a 2022-es világbajnokságra és Európa-bajnokságra. Ami azt illeti, bőven lesz kikkel megküzdeniük idehaza a mieinknek: 34 országból 1700 jelentkezés futott be. „A Budapest Open az első olyan verseny ebben az évben, ahol a legkisebbektől a felnőtt korúakig, mindenki megméretheti magát” – hívta fel a figyelmet egy újabb fontos szempontra a főszervező, aki így fogalmazott: „Mindenki indul, de tényleg mindenki, aki él és mozog, ebben nincs semmi túlzás” - szögezte le és külön felhívta a figyelmet rá, hogy ott található a résztvevők között a nyári, tokiói olimpián debütált karate magyar érmese, a japán fővárosban harmadikként záró Hárspataki Gábor éppúgy, mint az augusztusi finnországi utánpótlás Európa-bajnokságon medált kiérdemlő fiataljaink mindegyike. Vagyis ott lesz a Jégpalotában mind a négy tamperei ezüstérmesünk is: a kadétkorú formagyakorlatos Hecker Bojána és Dévényi Bence, valamint a küzdelemben jeleskedő két U21-esünk, Baranyi Zsófia és Rónai Lili egyaránt. És mindazok még, akik az említett két korosztály mellett a junioroknál is ott kívánnak lenni a jövő évi kontinensbajnokságon. A Budapest Open szombati nyitónapján lépnek tatamira mind a lányoknál, mind a fiúknál a juniorok és az U21-esek, s vasárnap reggeltől késő délutánig mutatják meg harcművészeti jártasságukat a legifjabbak, a 6 éves gyerekektől kezdve a 14-15 éves kadétokig bezárólag. További korosztályos hírek KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.