- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Elindult az Úszó Nemzet-program, négy helyszínen csobbantak a fiatalok

A világon egyedülálló és sokak által irigyelt kezdeményezés eredményeként ma a négy teszthelyszínen már jónéhány óvodás és kisiskoláskorú gyermek lehetett túl az első úszóleckéin, és kezdhette meg az ismerkedést az uszoda világával. A hároméves oktatási program végére a tanulók képesek lesznek 100 métert folyamatosan, megállás nélkül leúszni, és otthonosan, biztonságosan mozogni a mélyvízben – erre a MÚSZ szakembergárdája a garancia.

Forrás: MÚSZ [1]

 •  Forrás: MÚSZ

A program különlegessége, amellett, hogy az iskolai tanrendbe beillesztve, testnevelés óra keretében, ingyenesen zajlik az oktatás az erre kiválasztott szakemberekkel, hogy a résztvevő gyermekek részére a különleges iskolabuszokkal történő, gyors és biztonságos szállítás, valamint az úszótanfolyamhoz szükséges alapfelszerelés is biztosítva van, hiszen az ÚNP egyik legfontosabb alapelve az egyenlő feltételek megteremtése mindenki számára.

Az egyedülálló kezdeményezéshez Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai bajnok is csatlakozott, aki az ÚNP nagyköveteként ellátogat majd a teszthelyszínekre, hogy figyelemmel kísérje az oktatási folyamatot. Mindemellett pedig a szakmai véleményét, ötleteit is folyamatosan közzéteszi, hiszen a tervek szerint a tanulságok levonását követően, jövő év elejétől már egy lényegesen szélesebb körben folytatódna a program – számolt be a musz.hu.

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.