UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-10-02 13:32

Kosárlabda: a selejtezőkörök végeztével októberben indul az alapszakasz a fiú utánpótlás-bajnokságokban

Szeptemberben elkezdődtek a korosztályos kosárlabda-bajnokságok selejtezői mind a fiú-, mind a leányszakágban. Az előbbiek kadét- és juniorbajnokságában már túl vannak a selejtezőkön, míg a serdülők között ez a szakasz október első hétvégéjén zárul.

A közelmúltban a selejtezőkkel elrajtoltak a leány-, illetve a fiú korosztályos bajnokságok. A fiúk mezőnyében a kadét- és a juniorkorosztályban is lebonyolították már a kiírt selejtezőköröket, míg a serdülőknél ezen a hétvégén kerül sor a másodikra. Az MKOSZ a honlapján közzétett összeállításban sorra vette az eddigi selejtezőfordulók eredményeit. A serdülő fiúk között ugyanaz a lebonyolítás, mint a lányoknál: öt csoportban összesen 20 csapat indulhatott a Selejtező I.-ben, de itt is csak 17-en léptek pályára. A csoportok első két helyezettjei bejutottak a felsőházi alapszakasz csoportokba, a harmadik-negyedik helyezettekhez pedig újabb együttesek csatlakoztak a Selejtező II. során, ahol az volt a tét, hogy eldöntsék egymás között, kik kerülnek a középházba. A Selejtező I.-ben az A csoportban csak a Budapesti Honvéd/A és a Félegyházi TSI játszottak, így mindketten a felsőházba jutottak volna, de utóbbi nem vállalta a szereplést. A B csoportban az NKA Pécs/A három tükörsima sikerrel lett első, a Körmendi Törpördögöknek sem okozott gondot a második hely megszerzése, és a Kecskeméti KA/A is 34 ponttal verte a negyedik MEAFC-ot. Elvileg a kecskemétiek nem jutottak volna be a felsőházba, de a Félegyháza visszalépése miatt ők is a legjobbak között fognak majd szerepelni az alapszakaszban. A C csoportban a Vasas Akadémia átlagosan több mint 100 ponttal nyerte meccseit, a Nyíregyházi Sportcentrum viszont egy egyetlen pont különbségű mérkőzésen verte a Dávid Kornél KA/A-t (62-61), így lett második a fehérváriakat és a Szedeákot megelőzve. A három fős D csoportból a Cívis KK Debrecen/A emelkedett ki, és a Soproni SI KA SKC/A is nagy különbséggel verte a Szolnoki KA/A-t. Az E csoportból pedig a Zsíros Akadémia Kőbánya/A és a Szombathelyi Sportiskola KA/A nőtt a többiek fölé – az egymás ellenit két ponttal nyerte a fővárosi alakulat (78-76). A Selejtező I. mérkőzései és a csoportok végeredményei A felsőházi játéknapok: október 16., november 6., november 27., december 18., január 8. A középházi csoportok a selejtező II. után fognak kialakulni.

Az alapszakasz felsőházának A csoportja: Vasas Akadémia/A Budapesti Honvéd/A Cívis KK Debrecen/A Nyíregyházi Sportcentrum Szombathelyi Sportiskola KA/A Az alapszakasz felsőházának B csoportja: Soproni SI KA SKC/A NKA Pécs/A Zsíros Akadémia Kőbánya/A Kecskeméti KA/A Körmendi Törpördögök

A kadét fiúk korosztályában a kiemelési lista első nyolc helyezettje automatikusan bejutott a Selejtező II.-be. A Selejtező I.-ben 32 csapat indulhatott nyolc darab négy fős csoportban, és a csoportok első három helyezettje került tovább a Selejtező II.-be. Itt csatlakozott a továbbjutó együttesekhez a nyolc kiemelt gárda, és újra nyolc darab négyes csoportban küzdöttek egymással a csapatok. Innen az első két helyezettek az Országos Főtábla I.-re, az Alapszakasz Főtáblájának A és B csoportjába kerültek, a harmadik és negyedik helyezettek pedig az Alapszakasz Főtábla C és D csoportjaiban folytathatják a küzdelmeket. A Selejtező I.-ben az A csoportban a DEAC KA U16/A-nak nem okozott gondot a továbbjutás, ahogy a második Újpest-MT/A-nak sem. A harmadik helyért a Soproni SI KA SMAFC/A két ponttal verte az Alba Fehérvár/A-t. A B csoportban a Vasas Akadémia B volt a legjobb együttes, de egészen szoros mérkőzéseket játszottak mögötte – ebből a DEAC KA U16/B, illetve az NKA Pécs/B jött ki jól, az AKMÉ Körmendi Törpördögök lett a negyedik. A C csoportban a KASI Delfinek/A és a Soproni Tigrisek SE továbbjutásához nem férhetett kétség, de a Budafok-PSE is viszonylag simán verte a Kiss Lenke KA/A-t. A D csoportban egyértelmű volt az MVM-OSE Lions/A, a MAFC/B és a MEAFC/A fölénye a Kozármisleny SE ellenében. Az E csoportban a Szedeák/A és a MAFC más szintet képviselt, mint két ellenfelük, és a Félegyházi TSI-nek sem volt problémája a Budapest Basket/A legyőzésével. Az F csoportban az Atom City-Atomerőmű SE U16/A-nak nem volt szoros meccse, a Budapesti Honvéd SE/B is simán lett második, a DMTK/A pedig tíz ponttal verte az Óbudai Kaszások/A-t, így harmadik lett. A G csoportban a Szombathelyi SI KA/A mögött a Szolnoki KA/A lett a második, és a Monor SE továbbjutásához sem férhetett kétség az Egri VSI KOK/A-val szemben. A H csoportban egészen szoros küzdelmeket vívtak a többi csoporthoz képest: a PVSK NKA/A nyerte a kvartettet a Beszterce KK és a Nyíregyházi Sportcentrum/A előtt, de az NKA Pécs/RCS-nek is volt két szoros meccse. A Selejtező I. mérkőzései és a csoportok végeredményei A Selejtező II.-ben a KASI Delfinek/A nagyobb izgalmak nélkül szerezte meg az A csoport első helyét, míg a második a Zsíros Akadémia Kőbánya/A lett a MAFC/A elleni 61-57-es győzelemmel – a Nyíregyházi Sportcentrum/A végzett a negyedik pozícióban. A B csoport nem okozott gondot a Budapesti Honvéd SE/A-nak, de a Honvéd B csapata is a felsőházba jutott, miután 74-67-re legyőzte a DEAC KA U16/A gárdáját. A C csoport a Dávid Kornél KA/A jó játékáról szólt, de a Szombathelyi SI KA/A is simán lett második a DMTK/A-t és a MAFC/B-t megelőzve. A D csoportból az NKA Pécs/A és a Szedeák/A emelkedtek ki, a Soproni SI KA SMAFC/B-nek és a DEAC KA U16/B-nek nem volt esélye ellenük.
Fotó: Bornyi Márton / Vasas Akadémi facebook oldala
Fotó: Bornyi Márton / Vasas Akadémi facebook oldala
Az E csoportban a Kecskeméti KA/A bizonyult a legjobbnak, a másik három együttes csatájából pedig a Budafok-PSE került ki győztesen az Újpest-MT/A és a Vasas Akadémia/B ellenében. Az F csoport az Atom City-Atomerőmű SE U16/A nagyszerű játékáról szólt, amely a Vasas Akadémia/A, az NKA Pécs/B és a Beszterce KK előtt nyerte a csoportot. A G csoportban rögtön az első meccs döntött a Zalakerámia ZTE KK/A javára a Soproni Tigrisek ellen a csoportelsőség kérdésében – egyik együttes továbbjutása sem volt kérdéses a PVSK NKA/A-val és a MEAFC/A-val szemben. A H csoportban pedig a Soproni SI KA SKC/A hengerelt, és az MVM-OSE Lions U16/A is könnyedén előzte meg a Szolnoki KA/A-t és a Félegyházi TSI-t. A Selejtező II. mérkőzései és a csoportok végeredményei

Az alapszakasz főtáblájának A csoportja: KASI Delfinek/A Vasas Akadémia/A Szombathelyi SI KA/A Soproni SI KA SKC/A Szedeák/A Zalakerámia ZTE KK/A Budafok-PSE Dávid Kornél KA/A Az alapszakasz főtáblájának B csoportja: Soproni Tigrisek Kecskeméti KA/A NKA Pécs/A Atom City-Atomerőmű SE U16/A MVM-OSE Lions/A Budapesti Honvéd/A Zsíros Akadémia Kőbánya/A Budapesti Honvéd/B Az alapszakasz főtáblájának C csoportja: DEAC KA U16/B PVSK NKA/A Félegyházi TSI MAFC/A DMTK/A MEAFC/A Beszterce KK Újpest-MT/A Az alapszakasz főtáblájának D csoportja: Monor SE DEAC KA U16/A Soproni SI KA SMAFC/B Szolnoki KA/A MAFC/B Vasas Akadémia/B NKA Pécs/B Nyíregyházi Sportcentrum/A

A junior fiúk mezőnyében a kiemelés alapján az első 12 együttes automatikusan az Országos Főtábla I.-re, azaz az Alapszakasz Főtábla A vagy B csoportba került. Egyetlen selejtezőt bonyolítottak le 16 csapattal, négy darab négy fős csoportban. Innen a csoportgyőztesek csatlakoztak a 12 kiemelthez, a második-harmadik-negyedik helyezettek pedig az Alapszakasz Főtábla C és D csoportba kerültek. Utóbbi csapatokhoz került nevezés, majd sorsolás alapján még négy gárda, így alakult ki a C és D csoportok teljes mezőnye. A Selejtezőben az A csoportban a Szolnoki KA nagyobb izgalmak nélkül, legközelebbi ellenfelét is 25 ponttal verve előzte meg az MVM-OSE Lions U18-at, az Egri VSI KOK/A-t és a MEAFC/A-t. A B csoportból a PVSK NKA és a KASI/A emelkedett ki. A két együttes „döntőjét" 70-62-re a mecsekaljaiak nyerték, akik ezzel első helyen végeztek a kaposvári alakulatot, az Újpest-MT/A-t és a Lehel Kosársulit megelőzve. A C csoportban az AKMÉ Körmendi Törpördögöknek volt egy szorosabb mérkőzése az NKA Pécs/B ellen, de összességében nézve simán nyerte a csoportot a vasi alakulat az Atomerőmű GYKSE U18/A, a pécsiek és a Kiss Lenke KS/A előtt. A D csoportban pedig nagyon nagy volt a különbség az Óbudai Kaszások/A, illetve a többiek, az Alba Fehérvár, a VUKE-Veszprém/A és a Nagykőrösi Sólymok között. A Selejtező mérkőzései és a csoportok végeredményei

Az alapszakasz főtáblájának A csoportja: NKA Pécs/A Soproni Sportiskola KA Zsíros Akadémia Kőbánya MAFC Dombóvári Kosársuli KE Dávid Kornél KA/A Óbudai Kaszások/A Körmendi Törpördögök Az alapszakasz főtáblájának B csoportja: DEAC Kosárlabda Akadémia Vasas Akadémia Falco-Vulcano Energia KC U18/A Kecskeméti KA Budapesti Honvéd SE/A Zalakerámia ZTE KK/A Szolnoki KA PVSK NKA Az alapszakasz főtáblájának C csoportja: MVM-OSE Lions U18 Atomerőmű GYKSE U18/A Újpest-MT/A VUKE-Veszprém/A MEAFC/A Kiss Lenke/A Nyíregyházi Sportcentrum Szeged Az alapszakasz főtáblájának D csoportja: KASI/A Alba Fehérvár Egri VSI KOK/A NKA Pécs/B Lehel Kosársuli Nagykőrösi Sólymok Budapest Basket DMTK

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.