- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kézilabda: nyolc junior világ- vagy Európa-bajnok szerepel Golovin novemberi keretében

„Az emlékek megmaradnak, és nagy valószínűséggel ezek a lányok találkoznak még egymással nagy tornákon. Debrecenben már kétszer is megvertük a mumusnak számító norvégokat. Ha ez később okoz nekik egy kis fejfájást, már megérte” – mondta Golovin Vlagyimir a 2019-es Sportévkönyvben, amikor már junior világ- és Európa-bajnok szövetségi edzőnek mondhatta magát.

Golovin Vlagyimir a felnőttválogatottban is számít a junior világ- és Európa-bajnokokra Forrás: MKSZ [1]

Golovin Vlagyimir a felnőttválogatottban is számít a junior világ- és Európa-bajnokokra  •  Forrás: MKSZ

Az emlékezetes debreceni és a győri diadal – bár utánpótlás-világversenyekről volt szó – nagy visszhangot kapott. Sokan arra gondoltak, hogy a felnőtt női kézilabda-válogatott visszafogott eredményei után (idővel) reális esély mutatkozik az előrelépésre. És ennek megvalósításához az aranyérmek után sokan Golovint tartották az ideális trénernek, mivel a korosztályos viadalokon sikeres játékosok felnőttek, nála pedig kevés szakvezető ismeri őket jobban.

Az első két meccsen már túl is van az MTK Budapestet is irányító kapitány, a játék egyelőre persze messze volt a tökéletestől, de a kötelező győzelem sem a portugálok, sem pedig a szlovákok ellen nem maradt el.

Az pedig már most látszik, hogy elődjénél, Elek Gábornál is nagyobb mértékben számít a korábbi junior Európa-bajnokokra. A novemberi keretbe például a 2018-as világbajnokok közül Fodor Csenge, Háfra Noémi, Kácsor Gréta (ő Eb-győztes is), Klujber Katrin, Márton Gréta, Tóvizi Petra, a 2019-es Európa-bajnok alkulatból pedig Pál Tamara és Vámos Petra került be.

Ők akár a decemberi, spanyolországi világbajnokságon is szerepet kaphatnak. S ki tudja? Talán tényleg okoznak egy kis fejfájást az ellenfeleknek a néhány évvel ezelőtti emlékek.

A női kézilabda-válogatott novemberi kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMEREY Zsófi (Motherson Mosonmagyaróvári KC)
Jobbszélsők: KOVÁCS Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO), TÖPFNER Alexandra (Alba Fehérvár KC)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PLANÉTA Szimonetta (DVSC Schaeffler), KISS Nikolett (Siófok KC)
Irányítók: PÁL Tamara (MTK Budapest), TÓTH Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), VÁMOS Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), SZABÓ Laura (MTK Budapest), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (Győri Audi ETO), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (Győri Audi ETO)

További korosztályos híreink KÉZI [2]LABDÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.