UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-12-07 13:59

„Nem hiszek abban, hogy csak bedobjuk a labdát” – Decsi András a KVSE futballszakosztályáról

A Kertvárosi Vívó Sport Egyesület labdarúgó-szakosztálya nemrégiben nagy tervekkel, az egyéni képzésre fordítva hangsúlyt kezdte meg a munkát Decsi András vezetésével.

Az ősszel a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron edzője, Decsi András vezetésével indított futballszakosztályt a Kertvárosi Vívó Sport Egyesület. A munkát szeptemberben megkezdő műhelyben 2012-ben vagy később született gyerekek pallérozódnak, köztük a kiváló vívóedző kilenc éves fia, Martin is, aki néhány társához hasonlóan már focizott korábban másik klubban. Az előképzettség azonban nem feltétele a tagságnak, hiszen a fiatalok jelenleg is a sportág alapjaival ismerkednek, és teszik mindezt talán kicsit másképpen, mint sok helyen.

Gaál-Szabó Krisztián edző és az Auxerre-címert is viselő csapattagok Forrás: KVSE
Gaál-Szabó Krisztián edző és az Auxerre-címert is viselő csapattagok Forrás: KVSE
„Egy egészen új koncepciót szerettem volna megvalósítani a szintén az alapoktól felépített vívószakosztály mintájára – mondja Decsi András. – A hangsúly az oktatáson van, és bízom benne, hogy a vívásban szerzett edzői tapasztalatok alapján eredményes munka vette kezdetét. Szükségesnek látom, hogy a gyerekek már ebben a korban olyan technikai képzést kapjanak, amely megalapozza a későbbi sikerességüket. Nem hiszek abban, hogy csak bedobjuk a labdát, és majd kiválasztódik az ügyes gyerek. Mindenkinek meg kell adni az esélyt a fejlődésre, még akkor is, ha ez türelemmel, és bizonyos esetekben nagy energiabefektetéssel jár.” A szakosztály elindításában, valamint céljai megfogalmazásában fontos szerepet játszott, hogy a KVSE a nagy múltú francia labdarúgó-egyesület, az Auxerre utánpótlásbázisával együttműködve tervezheti a jövőt.
Baptiste Malherbe (balra), az AJ Auxerre ügyvezető igazgatója és Decsi András Forrás: KVSE
Baptiste Malherbe (balra), az AJ Auxerre ügyvezető igazgatója és Decsi András Forrás: KVSE
„Az Auxerre elnöke és tulajdonosa, egyben családunk barátja biztosított minket a támogatásáról, amely elsősorban az oktatási módszertanban, valamint az edzők, gyerekek csereprogramjain keresztül mutatkozik majd meg. A növendékek előtt, akik ezen biztos szakmai háttér mellett elkötelezettjeivé válnak a labdarúgásnak, továbbá megfelelően képzettek, motiváltnak lesznek, megnyílik az út, hogy az Auxerre csapatánál is kipróbálják magukat.” Az ambiciózus, folyamatosan bővülő szakosztályban a kiscsoportos foglalkozások mellett a tréningek szerves részét teszi ki a személyre szabott „különóra”, hiszen ahogy Decsi András zárja gondolatait: „A háromszoros olimpiai bajnok felkészülésében is elengedhetetlen az alapvető technikai elemek folyamatos gyakorlása, melyeket a futballban egyéni képzések keretén belül végzünk, hogy rutinszerűvé váljanak. Azt vallom, ha valamit csinálunk, csináljuk a legjobban. Szeretném, hogy mindenki lásson maga előtt egy célt, amely előre viszi, és amelyért minden egyes edzésen dolgozik.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.