UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2021-12-18 14:14

Röplabda: megszerezte az első győzelmét az U17-es fiúválogatott az NB I-ben

A Jókay Zoltán vezette U17-es fiú röplabda-válogatott négy játszmában verte a Nyíregyházát Dabason, ezzel az együttes az első győzelmét aratta a felnőttmásodosztály ötödik fordulójában. Eközben az U19-es válogatott 1-1-es mérleggel zárta a hetet Szolnokon.

Péntek este az ötödik bajnoki mérkőzését játszotta az NB I-ben az U17-es fiú röplabda-válogatott, ezúttal a Nyíregyházát fogadta Dabason.

Legyőzte a Nyíregyházát az U17-es fiúválogatott Forrás: MRSZ
Legyőzte a Nyíregyházát az U17-es fiúválogatott Forrás: MRSZ
Az első négy vesztes meccs után Jókay Zoltán tanítványai nagyon vágytak már a sikerre, ami végül összejött: a 22 pontos Varga Péter vezérletével 3:1-re győzött a korosztályos nemzeti csapat. A serdülők ezzel négy ponttal a nyolcadik helyen állnak a felnőttmásodvonal tabelláján. „Nagyon örülök a mai győzelemnek, ugyan voltak figyelmetlenségek a mérkőzés alatt, de ennek nagy részét ki tudtuk javítani a végére, és azt gondolom, hogy jó úton haladunk a céljaink eléréséhez. A teljesítményemmel meg vagyok elégedve, úgy érzem a maximumot hoztam ki magamból. Örülök, hogy ilyen nagy hasznára tudtam lenni a csapatnak" – fogalmazott Varga Péter a meccs után az MRSZ honlapján. A héten az U19-es fiúválogatott is pályára lépett, Bodonyi Ákos alakulata előbb ötjátszmás találkozón kikapott a listavezető MÁV Előre ellen, majd 3:1-re felülmúlta a Rákosmentét Szolnokon, így az ifik jelenleg a negyedikek kilenc ponttal. További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.