UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-12-26 20:51

Kosárlabda: hétfőn rajtol az Olimpiai Reménységek Versenye Lengyelországban

A két ünnep között a lengyelországi Katowicében tartják az idei Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyen mindkét szakágban képviselteti magát a magyar U16-os kosárlabda-válogatott; a rendező lengyelek mellett a szlovák és a cseh nemzeti csapat lesz az ellenfél.

December 27-én, hétfőn kezdődik a kosárlabdázók háromnapos Olimpiai Reménységek Versenye Lengyelországban. A tornán résztvevő magyar U16-os fiú- és leányválogatott vasárnap reggel indult útnak a katowicei helyszínre és a wbasket.hu tájékoztatása szerint a lányok szakmai stábja már megtartotta az első edzést a viadalnak otthont adó csarnokban.

Mészárosné Kovács Andrea leányegyüttese a csehek ellen kezd hétfőn Forrás: FEB
Mészárosné Kovács Andrea leányegyüttese a csehek ellen kezd hétfőn Forrás: FEB
Az U16-os lányok legutóbb december elején készülhettek együtt, akkor Spanyolországban játszottak hasznos edzőmeccseket. Kétszer kikaptak a mieink a házigazdák U16-os válogatottjától Toledóban, míg egyszer legyőzték a spanyol U15-ös csapatot. Még az elutazás előtt, a lányok szövetségi edzője, Mészárosné Kovács Andrea így nyilatkozott az Utánpótlássportnak a várakozásokról. „Spanyolországban nagyon erős tornán vehettünk részt, amelyből sokat profitálhattunk. Meccsről meccsre látszott a fejlődés a csapaton. Az első meccshez képest a harmadikra sebességben, agresszivitásban és fizikalitásban is óriásit léptünk előre. A spanyol csapat az egyik legjobb egész Európában, magas színvonalat képviselnek minden tekintetben, és ehhez jól alkalmazkodtak a lányok. Nyilvánvalóan, ezúttal Lengyelországban nem találkozunk ilyen szintű együttessel, de a Toledóban megszerzett tapasztalatokból minél többet szeretnék viszontlátni. Fontos lenne, hogy ezt a folyamatosan javuló tendenciát megtartsuk" – nyilatkozta honlapunknak Mészárosné Kovács Andrea.

Az U16-os leányválogatott kerete: Drahos Leila, Fárbás Eliza, Gábor Lili, Igaz Eszter, Janzsó Alíz, Kókai Patrícia, Rátkai Eszter, Szakolczi Diána, Toman Dóra, Toman Réka, Tózer Nemes Boglárka, Vladár Róza

A lányok mellett a fiúk is megmérettetik magukat Lengyelországban, ráadásul új szövetségi edző vezetésével. Faragó Péter néhány hete vette át a csapatot, és most játszik először mérkőzéseket a válogatottal. Ennek fényében az ORV elsősorban a keret feltérképezéséről szól, valamint egy fontos felkészülési állomás a jövő évi B divíziós Európa-bajnokság előtt. A fiúk a házigazda lengyelekkel kezdenek az első napon.

Az U16-os fiúválogatott kerete: Fonyó Botond, Gyürk Zsigmond, Kékesi Kolos, Keller Bendegúz, Kiss-Leizer Gergő, Laár Leonhard, Lukácsi Gábor, Mészáros Ágoston, Mészáros Botond, Nyikos Balázs, Szemerédi Levente, Váradi Ádám

A meccsek a lengyel szövetség (PZKOSZ) YouTube-csatornáján élőben nézhetők.

MENETREND: December 27., hétfő Lányok: 13:00 Magyarország–Csehország 15:15 Lengyelország–Szlovákia Fiúk: 17:30 Lengyelország–Magyarország 19:45 Szlovákia–Csehország December 28., kedd Lányok: 13:00 Szlovákia–Magyarország 15:15 Csehország–Lengyelország Fiúk: 17:30 Csehország–Lengyelország 19:45 Magyarország–Szlovákia December 29., szerda Lányok: 10:00 Szlovákia–Csehország 12:15 Lengyelország–Magyarország Fiúk: 14:30 Csehország–Magyarország 16:45 Lengyelország–Szlovákia

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.