- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Vívás: biztató nemzetközi eredményekkel zárja az évet az utánpótlás

A 2021-es évben a hazai szövetség a járványhelyzet kockázataira hivatkozva nem indított csapatot az áprilisi, kairói kadét és junior vívó-világbajnokságon, és később azzal a döntéssel is meg kellett barátkozniuk a legjobb tinédzsereknek, hogy a Plovdivba kiírt Eb-t nemcsak halasztják, hanem törlik is a versenynaptárból. Így nemzetközi viadalon a fiatalok csak az új évadban, ősztől bizonyíthattak, és jó néhányan ki is tettek magukért. 

A belgrádi körversenyen csapatban érmes párbajtőröző lányok (balról: Fábián Kamilla, Herke Réka, Jakobi Júlia, Gachályi Gréta, Wimmer Dorina, Varga Flóra és Kálmán Zille) Forrás: hunfencing.hu [1]

A belgrádi körversenyen csapatban érmes párbajtőröző lányok (balról: Fábián Kamilla, Herke Réka, Jakobi Júlia, Gachályi Gréta, Wimmer Dorina, Varga Flóra és Kálmán Zille)  •  Forrás: hunfencing.hu

A legkiemelkedőbb egyéni sikert a junior kardozólányok érték el a lengyelországi Sosnowiecben rendezett világkupaversenyen azzal, hogy Battai Sugár Katinka, Szűcs Luca, valamint Keszei Kíra sorrendben elfoglalták a dobogót, és ugyanebben a fegyvernemben nyert kadét európai körversenyen Kónya Csenge is Gödöllőn, továbbá lett bronzérmes Spiesz Anna Szófiában. A tőrözők között Szemes Gergő a lesznói junior-világkupaversenyen kivívott harmadik helye emlékezetes, és ugyancsak világkupa-viadalon, de már Luxemburgban lett ezüstérmes a párbajtőröző Büki Lili is. Ebben a fegyvernemben nem mellesleg a kadétok is tündököltek. Fábián Kamilla a budapesti, Pátri Maja a belgrádi körversenyen végzett másodikként, míg előbbi megméretésen Farkas Bulcsú, utóbbin Gachályi Gréta és Király Mátyás is harmadikként zárt.  

A csapatok közül a kadét párbajtőröző lányok értek oda a dobogóra – többször is. A Gachályi, Jakobi Júlia, Pátri, Wimmer Dorina összetételű négyes a budapesti körversenyen nyert, majd Belgrádban az egyes csapat, amelyet Fábián, Herke Réka, Jakobi és Pátri alkotott ezüstérmes lett, a Gachályi, Kálmán Zille, Varga Flóra és Wimmer felállású, kettes számú piros-fehér-zöld alakulat pedig a harmadik helyen zárt. 

Az eredmények biztatóak a jövő évre nézve, melyben várnak még rangos nemzetközi seregszemlék az utánpótlásra. Természetesen a reménységek fő versenye az újvidéki Európa-, és a dubaji világbajnokság lesz a tervek szerint. 

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon