UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2022-06-02 12:10

Atlétika: a remek versenyek mellett rekordokat is hozott a diákolimpia

Az atléták győri, öt korcsoportot átölelő diákolimpiai döntője az idén is több kiváló eredményt és rekordot hozott.

A győri Olimpiai Sportpark egy héten át adott otthont az atléták idei diákolimpiai döntőjének, melyen öt korcsoportban, több mint 3000 fiatal volt érdekelt.

A remek versenyek mellett rekordokat is hozott a diákolimpia Fotó: Ambrus László
A remek versenyek mellett rekordokat is hozott a diákolimpia Fotó: Ambrus László
A seregszemle izgalmas versenyeket és kiváló teljesítményeket hozott, több számban az aktuális korosztály legutóbbi országos bajnokságán első helyet jelentő eredményeknél is jobbak születtek. Külön elismerés illeti azokat az ígéreteket, akik nem álltak meg egy egyéni aranyéremnél, vagy új diákolimpiai rekordot értek el. A legidősebbek között, a VI. korcsoportban (2002-2004-ben születettek) mindjárt három csúcs is megdőlt. A rekordok elérői persze nem ismeretlenek a hazai atlétikai utánpótlást követők számára.
Herczeg György a diákolimpián is megcsillogtatta tudását Fotó: Ambrus László
Herczeg György a diákolimpián is megcsillogtatta tudását Fotó: Ambrus László
Az FTC U20-as hazai csúcstartó gerelyhajítója, Herczeg György magasan túlszárnyalva a mezőnyt, 75.31 méteres diákolimpiai csúccsal nyert aranyat a fővárosi Szent István Gimnáziumnak, míg az SVSE 3000 méteren U20-as Eb-ezüstérmes kiválósága, Varga Gréta 1500-on ért el 4:26.92-es rekordot a veszprémi Vetési Albert Gimnázium színeiben. Nem fért kétség a DVTK-ban edződő U20-as vb-bronzérmes Tóth Anna sikeréhez sem 100 gáton. A Diósgyőri Gimnáziumban tanuló kitűnőség 13.60 másodperces csúccsal nyert, és külön dicséretet érdemel a távolugrásban megszerzett első helyéért. A korcsoport legeredményesebb versenyzője az SVSE-s Kubasi János lett. A Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum diákja 400 és 800 méteren, valamint a 4x400-as váltóval is győzött, és duplázott a Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikumot képviselő Kocsis Anna Luca, aki 100 és 200 méteren bizonyult a leggyorsabbnak.
Máramarosi Rita 1500 méteren ért el rekordot Fotó: Ambrus László
Máramarosi Rita 1500 méteren ért el rekordot Fotó: Ambrus László
Az V. korcsoportban (2005-2007-ben születettek) a tájfutásban is jeleskedő Máramarosi Rita 9:40.59-es diákolimpiai rekorddal nyert 3000 méteren aranyat a IX. Kerületi Leövey Klára Gimnáziumnak. A rövidebb távokon dupláztak a versenyzők. A KARC-os Deák Zalán a kecskeméti Bolyai János Gimnázium, a MATE-GEAC-os Sulyán Alexa az újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola trikójában győzött 100 és 200 méteren egyaránt. A dobószámokban Baukó Petra örülhetett kettős sikernek. A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium fiatalja a súlylökés és a diszkoszvetés bajnoka lett. A IV. korcsoportban (2007-2008-ban születettek) a Team Újbuda reménysége, a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába járó Szalai Fanni 1500 méteren ért el 4:33.69-es diákolimpiai rekordot. És ugyanúgy csúcsot futott a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda 4x100-as fiúváltója.
Hajdu Áron (elöl) három arannyal tért haza Fotó: Ambrus László
Hajdu Áron (elöl) három arannyal tért haza Fotó: Ambrus László
A 46.35 másodpercet Lenkovics Patrik, Hajdu Áron, Gyarmati János Ádám, Kövesi Ákos összetételben érte el a kvartett. Hajdu Áron ezzel triplázott, hiszen 100 méteren és távolugrásban sem talált legyőzőre. A III. (2009-2010-ban születettek) és a csak többpróbázó II. korcsoport (2011-2012-ben születettek) versenyei is remek hangulatban és izgalmakkal teli zajlottak le. A kiélezettséget jól mutatja a III. korcsoportos lányok távolugró döntője, melyben a Csepeli DAC ígérete, a győztes Dévald Boglárka ugyanúgy 5.38 méterig jutott, mint az ezüstérmes Takács Luca, míg a tőlük csupán egyetlen centivel (5.37) elmaradó Lasztaméry Annának meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
A III. korcsoportos távolugró lányok dobogója (balról: Takács Luca, Dévald Boglárka, Lasztaméry Anna) Fotó: Ambrus László
A III. korcsoportos távolugró lányok dobogója (balról: Takács Luca, Dévald Boglárka, Lasztaméry Anna) Fotó: Ambrus László
A XXI. Kerületi Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában tanuló Dévald Boglárka már ennél picivel simábban diadalmaskodott a korcsoport négypróbázói között. A viadal után összességében elmondható, hogy az atlétika népszerűsége továbbra is töretlen a gyerekek körében. A diákolimpia hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint többpróbában ebben a tanévben nagyjából 24 000, egyéniben pedig több mint 20 000 nevezést adtak le a testnevelők. A részletes eredmények ITT érhetők el. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.