UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2022-06-29 08:59

Kézilabda: a nyolc között jön a magyar válogatott első jelentős erőpróbája a szlovéniai U20-as női vb-n

Valószínűleg a világbajnokság legfontosabb meccse vár csütörtökön a magyar U20-as válogatottra Celjében: a negyeddöntőben a szezonban korábban már legyőzött dán együttes következik.

Túlzás lenne azt mondani, hogy a csoportkörben, illetve a középdöntőben nagyon meg kellett izzadnia a magyar válogatottnak a szlovéniai U20-as női kézilabda-világbajnokságon: tizenkilenc, negyvenhat(!), tizennégy, tizenhét és tizenkét gólos siker az eddigi mérleg, ami azt jelenti, hogy az első igazán komoly találkozó a negyeddöntőben következik. A dánok a csoportjukat magabiztosan megnyerték, ám azt követően rögösebb út vezetett nekik a legjobb nyolc közé. A középdöntőben a norvégokkal és a franciákkal találkoztak, és bár e két mérkőzésen mindössze egy pontot szereztek, a csillagok számukra kedvező állásának köszönhetően mégis továbbjutottak. A vb előtt a dán alakulatot nem emlegették a legnagyobb esélyesek között, az pedig kérdés, hogy a maguk mögött hagyott három magas hőfokú összecsapás előnyt vagy hátrányt jelent-e majd.

A negyeddöntőben az eddigi legkeményebb rivális vár a magyar csapatra Celjében Forrás: IHF
A negyeddöntőben az eddigi legkeményebb rivális vár a magyar csapatra Celjében Forrás: IHF
A mieink legnagyobb feladata az lehet, hogy – miközben a játékosok különösebben nincsenek próbára téve – valahogyan mégis tűzben tartsa az együttest ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző, illetve a szakmai stáb. Minden jel arra utal, hogy ez eddig sikerült, hiszen mind az öt mérkőzést végighajtotta a csapat, hibák természetesen adódtak, de a hozzáállásra egy pillanatig sem lehetett panasz. Csütörtökön pedig következik a világbajnoki negyeddöntő, Dánia ellen… Egy ilyen mérkőzésen a tűzzel, meg a küzdeni akarással aligha lesz probléma. Közben pedig abban bízhatunk, hogy ez a mérkőzés is úgy végződik, mint ahogyan az összes többi, amikor ez a csapat az elmúlt években pályára lépett – magyar győzelemmel. Kezdés csütörtökön 20:30-kor.

U20-as női kézilabda-világbajnokság, Celje (Szlovénia) A magyar válogatott eddigi eredményei: –Egyiptom 39–20, –Egyesült Államok 46–5, –Lengyelország 30–16, –Svájc 40–23, –Horvátország 29–17 A magyar válogatott kerete: Kapusok: Bukovszky Anna (Vác), Christe Dalma (Szombathely), Zsigmond Panna (Vasas) Jobbszélsők: Csáki Lilla (Érd), Vártok Tamara (NEKA) Jobbátlövő: Ferenczy Diána (FTC) Irányítók: Farkas Johanna (Dunaújváros), KAJDON Blanka (Vasas) Beállók: Faragó Luca (Vasas), Kiss Dorottya (Érd), Török Lilly (Mosonmagyaróvár) Balátlövők: Ballai Borbála (Vác), Besszer Borbála (Fehérvár), Juhász Gréta (Kisvárda), Koronczai Petra (MTK), Kukely Anna (Békéscsaba), Mlinkó Zsófia (Budaörs) Balszélsők: Mérai Maja (Kisvárda), Vámos Míra (DVSC)

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.