UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2022-07-29 10:02

EYOF 2022: Kováts Alexet a rajtnál kizökkentették, de így is simán nyert 200 m hátúszásban

Csütörtök este a 200 m háton induló Kováts Alex szerezte meg a magyar úszócsapat második győzelmét, egyben hetedik érmét a besztercebányai Európai ifjúsági olimpiai fesztiválon.

A 200 méteres vegyesúszás szerdai fináléjában szerzett ezüstérmével már jelezte a kaposváriak ígérete, Kováts Alex, hogy kiváló formában. A reménykedést pedig fokozhatta, hogy a 200 m hát csütörtöki döntőjébe a legjobb idővel jutott be.

Kováts Alex Fotó: Szalmás Péter/Magyarock
Kováts Alex Fotó: Szalmás Péter/Magyarock
A mindent eldöntő futamban is hozta a formáját, és meggyőző fölénnyel, a második helyezett olasz Del Signorét több mint egy másodperccel lehagyva első helyezettként csapott célba (2:02.32), majd a futam utáni interjújában elmondta, hogy a látszat ellenére, nem minden alakult a tervei szerint a kétszáz méter alatt. „Nyugisan szerettem volna kezdeni, de a rajtnál kizökkentettek, ennek ellenére nem lett rossz az időm. A tegnapi ezüst után a mai arany feldobta a hangulatomat.” Az úszók így tovább gyarapították a már eddig sem gyér szlovákiai éremkollekciójukat, az utolsó versenynap előtt két arannyal, egy ezüsttel és négy bronzzal állnak. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.