UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2022-10-26 21:12

Kajak-kenu: felejthetetlen időszakot zárt a tatai edző, Czina László

Emlékezetes hetek állnak a Tatai Hódy Sportegyesület kajakedzője, Czina László mögött: a szakember szeptemberben az utánpótlás-vb-t százszázalékos teljesítménnyel záró, azon két aranyat nyerő tanítványait ünnepelhette, nemrégiben pedig A hónap utánpótlásedzője díjat vehette át az említett hónapért.

A Tatai Hódy Sportegyesület kajakedzője, Czina László nyerte A hónap utánpótlásedzője szeptemberi díját, amit az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői adtak át a Magyar Sport Házában. A szakember tanítványai közül ketten indultak az említett hónap elején véget ért szegedi utánpótlás-világbajnokságon, amit százszázalékos teljesítménnyel zártak: az ifjúsági korosztályban Hidvégi Hunor 500 méteren egyesben és négyesben is aranyérmet szerzett, utóbbiban pedig előtte ült öccse és csapattársa, Hidvégi Zalán is. Kijelenthető tehát: emlékezetes hetek állnak az edző mögött, aki nem felejti el megemlíteni a kollégáit sem.

Czina László és Hidvégi Hunor Forrás: MKKSZ
Czina László és Hidvégi Hunor Forrás: MKKSZ
„Nagyon nagy az öröm, óriási megtiszteltetés ez a díj – kezdi Czina. – Csak a sportágamon belül rengeteg olyan edzőt tudnék felsorolni, akik remek kvalitásokkal rendelkeznek, és kiváló eredményeket értek már el. Tudni kell, hogy a mi kis egyesületünkben feladásos rendszer működik, a kezdőkkel Rendi László és Kun Tamás kollégám foglalkozik; ők teszik le az alapokat, így közös a siker is. Nem szabad kihagynom, hogy  a vb-győztes négyes esetében három másik edző, Csamangó Attila, Bátor György és a szövetségi kapitány, Makrai Csaba is tevékenyen részt vett a felkészítésben. Szép összefogás eredménye ez, emellett a szülők és a stáb is kiemelendő. Sok apró mozaiknak kellett együtt állnia!” A munkájuk – ahogy a szakember fogalmaz – „2022-ben csúcsosodott ki”, a magyar szempontból valaha volt legsikeresebb ifjúsági és U23-as világbajnokságon, Szegeden. „Korábbi világ- és Európa-bajnoki sikereket, aranyérmeket is emlegethetnék, de ez az esztendő olyan fergetegesen sikerült, hogy mindvégig emlékezni fogok rá. A ötszáz négyes a várakozásokkal ellentétben sokkal simábban ment: kétszáz méter után a kérdés már csak az volt, hogy ki lesz a második. Hunor egyesben hasonlóan magabiztos volt, párját ritkító versenyzést láthattunk, nem volt kérdés az aranyérem sorsa – mondja a tatai edző, aki a filozófiájára is kitér. – A legfontosabb, hogy a kajakozni jövő gyerekek megszeressék a vizet, a mozgást, a társaikat és a közös munkát; a fő cél nem a versenyzés. Ha pedig ez sikerrel jár, és a fiatalban is megvan a tehetség, akkor a kollégáim képesek arra, hogy azt felszínre hozzák. Ha ebben partner a gyerek, akkor elindulhat azon a rögös úton, amely az eredmények felé vezet.” További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.