- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Szmirnov Anna (14) a korosztályos ob-n és az Eb-n is bizonyítana az idén

TORNA. Az MTK Budapest ifjúsági válogatott versenyzője a klub honlapján [1]ejtett szót idei terveiről.

„Az országos bajnokságon ismét szeretnék dobogóra állni. Ennek tudatában készülök, de ugyanúgy jól akarok teljesíteni az ifi Eb-n is. Mindent meg fogok tenni, hogy emlékezetes maradjon a szereplésünk. Úgy érzem, felemás korláton nagyon jó gyakorlatom van. Év végéig szeretném tökéletesíteni. Amiben talán a legnagyobbat kell fejlődjek addig, az az ugrás, de van még kis időm javítani. Nagyon várom az Eb-t, mert tavaly a győri junior-világbajnokságon csak tartalékként voltam jelen. Persze, ebben a formában is nagyszerű érzés volt a csapat tagja lenni, és talán így is kellett lennie, hogy megnőjön bennem a bizonyítási vágy.”