- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

További három évig Hüttner Csaba irányítja szövetségi kapitányként a válogatott szakmai munkáját

KAJAK-KENU. A magyar szövetség (MKKSZ) keddi tájékoztatása szerint az 50 éves szakember 2016 őszén kötött megbízatása a hónap végén járt volna le, de a szervezet elnöksége – Boros Gergely szakmai igazgató javaslata alapján – egyhangúlag úgy döntött, hogy miután a válogatott évről évre teljesítette a négyéves olimpiai program szerinti elvárásokat, nem ír ki pályázatot a felnőtt szövetségi kapitány pozícióra, hanem meghosszabbítja Hüttner mandátumát 2024. október 31-ig.

Boros Gergely kiemelte: a kapitány munkájának eredményességét bizonyítja, hogy a válogatott a tokiói ötkarikás játékokra 17 kvótát gyűjtött a megszerezhető 18-ból, majd az olimpián minden idők második legjobb eredményét érte el a három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel. A csapat az éremtáblázaton az élen végzett és a pontversenyt is megnyerte, a kajak-kenu ezzel a legeredményesebb sportág lett Magyarországon.

Hüttner hangsúlyozta: megtisztelő neki, hogy folytathatja a munkát a válogatott mellett. „Az olimpiai program változik ugyan, de bízom benne, hogy Párizs előtt is megtaláljuk a megfelelő egységeket, és hasonló sikereket érhet el a csapat, mint Tokióban” – mondta.

Az elnökség – szintén Boros javaslatát támogatva – arról is döntött, hogy a szlalom szakágban élsportolói szinten tevékenykedő három versenyző Kadler Viktor maraton-vezetőedző irányítása alá kerüljön.

Eldőlt az is, hogy a szeptember 30-án megüresedő para kajak-kenu szövetségi kapitányi poszt betöltésére pályázatot hirdet az MKKSZ. Az eddigi kapitány, Weisz Róbert ugyanis alelnöki feladatai miatt nem jelölteti magát a posztra. Vezetésével a válogatott kimagaslóan teljesített a nemzetközi versenyeken, a tokiói paralimpián pedig megszületett a magyar para kajak-kenu szakág első aranyérme és első női érme is.

A sportágban ezúttal rendhagyó időpontban, szeptember közepén rendeznek világbajnokságot, amelyre csütörtöktől vasárnapig Koppenhágában kerül sor.