- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Új otthonban erősítené meg utánpótlását a Kaposvár szuperligás csapata

TEKE. A zalaegerszegi világbajnokságon használt tekepályát vásárolta meg a szuperligában szereplő Közutasok Kaposvári TK együttese – számol be a sonline.hu [1].

„A 2013-as zalaegerszegi világbajnokságon használt pályát sikerült megvásárolnunk, s ehhez a várostól is kaptunk támogatást, melyet ezúton is szeretnék megköszönni” – mondta Kálny Krisztián a kaposváriak elnöke, és azt is kiemelte:

„Sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az utánpótlás-nevelésre. Hiába van egy komoly bázisunk, hiszen az iskolák hozzánk járnak testnevelés órára, sajnos egyre fogynak a fiatalok. Néhányuk elkezdett velünk edzeni, ám egy-két tréning után feladták.„