UtánpótlásSport
2025. július 9.
  • instagram
U16-os fiú vízilabda Európa-bajnokság, Isztambul
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2011-07-15 18:44

Remek rajt Kazanyban

Remekül rajtolt a magyar serdülő fiú asztalitenisz-válogatott a tatárföldi Kazanyban majdnem 40 ország 454 versenyzőjének részvételével pénteken kezdődött utánpótlás Európa-bajnokságon: az együttes mindkét csoportmérkőzését megnyerte, s gyakorlatilag máris kvartettje győztesének tekinthető.

Munkatársunktól Az első mérkőzésen Románia ellen lépett asztalhoz a Szudi Ádám, Ecseki Nándor összetételű serdülő együttes, és sima, 3-0-ás sikert aratott. A délutáni programban az oroszok jelentették a következő akadályt, ám ezt a feladatot is magabiztosan oldotta meg a társaság: úgy győzött 3-1-re, hogy Szudi két és Ecseki egy győzelme mellett csupán a Szudi, Sabján Gergely páros vereségét kellett elkönyvelnie. Szombaton a csoport leggyengébbje, az eddig két 3-0-ás vereséget elszenvedő olaszokkal mérkőzik a magyar csapat, így a nyitónap után máris a kvartett első helyezettjének tudhatja magát. A jelenleg az Eb másodosztályában szereplő – és a legjobbak közé visszajutásban reménykedő – serdülő lányok (Nagypál Csilla, Imre Leila) a norvégokkal találkoztak, és gond nélkül nyertek 3-0-ra. A másoik napon a spanyolokkal és a svájciakkal mérkőzik a magyar duó. Az ifi fiú csapat szintén egy találkozón van túl, és szintén sikeresen: a szerbeket 3-0-ra múlta felül a Lakatos Tamás, Do Phuong Nam, Kovács Domonkos összeállításban szereplő együttes, méghozzá úgy, hogy a vetélytárs erejéből játszmagyőzelemre sem futotta... A szombati folytatásban a lengyelek és a szlovákok ellen jöhet a hasonló folytatás! Fájó meglepetésként az ifjúsági lányok vereséggel rajtoltak: a fehéroroszok ellen csupán a korosztály legjobbjaként jegyzett Madarász Dóra tudott győzni (Nagyváradi Mercédesz kétszer, Hepke Johanna egyszer kapott ki), így a rivális 3-2-re nyerte a mérkőzést. Szombaton a franciák és az ukránok lesznek a soros ellenfelek; bízzunk benne, hogy ellenük több sikerrel jár a társaság. Kapcsolódó írásunk: Messze a helyszín, közel a dobogó? Részletes eredmények ITT