Továbbra is menetelnek a magyar fiú csapatok az oroszországi Kazanyban zajló utánpótlás Európa-bajnokságon: a serdülők és az ifjúságiak hétfőn egyaránt a legjobb négy közé jutásért csatázhatnak!
Munkatársunktól A Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Sabján Gergely összetételű serdülő együttes már biztos csoportgyőztesként állt asztalhoz az olaszok ellen, és úgy aratott 3-1-es sikert, hogy csupán a Szudi, Sabján páros veszített mérkőzést. A veretlenül abszolvált első szakasz után kiesés rendszerben folytatódott a kontinensviadal, s a magyar fiatalok a nyolc közé kerülésért rendezett találkozón – nem akármilyen izgalmakat követően – túljutottak a horvátokon is. A rivális már 2-0-ra vezetett, amikor a Szudi, Sabján kettős szépített, majd Ádám és Nándor is játszmaveszteség nélkül hozta soros meccsét, így 3-2-re fordított a trió. A következő akadály hétfőn Németország csapata lesz, a tét már az elődöntőbe jutás.
Az ifi fiúk nem villogtak csoportjukban (a szerbekkel szembeni sikert két vereség követte: 2-3 Lengyelország, majd 1-3 Szlovákia ellen), a főtáblán azonban mindent helyrehoztak. Hatalmas küzdelemben, 3-2-re múlták felül a svédeket úgy, hogy Lakatos Tamás kétszer, Do Phuong Nam pedig egyszer hagyta el győztesen az asztalt. A siker eredményeként hétfőn már ők is a négy közé jutásért játszhatnak, ellenfelük Belgium válogatottja lesz.
A lányoknak kevésbé ment. Az ifjúságiak kvartettjükben a fehéroroszok elleni vereség után simán kikaptak a franciáktól is (0-3), majd – Madarász Dóra két és Hepke Johanna egy sikerével – legyőzték az ukránokat 3-1-re. A főtáblán aztán a horvátok vártak rájuk, és nem termett sok babér számukra ezen a meccsen: a vetélytárs 3-0-ra nyert; a mieink közül csupán Nagyváradi Mercédesz erejéből tellett két játszmára... A csapat hétfőn a 9–16. helyért folytatja Luxemburggal szemben.
A magyar csapatok közül a serdülő lányoké az egyetlen, amely az Eb másodosztályában szerepel. A garnitúra a második helyen zárt csoportjában, s a 17–24. helyért zajló kieséses szakaszt jól kezdte: a Nagypál Csilla, Imre Leila összeállítású alakulat 3-2-re legyőzte a finneket, így huszadiknál rosszabb már nem lehet. A következő rivális Anglia csapata lesz.
Kapcsolódó írásunk: Remek rajt Kazanyban
Részletes eredmények ITT