Tusák József – a Budakalászi Faluház támogatásával és a Hűvösvölgyi Sakkiskola Sport Club szakmai közreműködésével – Tusi Kupa néven tíz viadalból álló versenysorozatot indít, azzal a céllal, hogy játéklehetőséget teremtsen óvodásoknak, iskolásoknak, szülőknek, amatőröknek, versenysakkozóknak, azaz gyakorlatilag minden sakkot szerető embernek.
Munkatársunktól Az első versenyt szeptember 24-én a szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskolában rendezik, a jövő áprilisig tartó széria alaphelyszíne egyébként a Budakalászi Faluház lesz. A jelentkezők hat korcsoportra osztva mérkőznek meg egymással. Az óvodások mellett az alsós és a felsős tanulók két-két kategóriában szerepelnek, míg a középiskolások és a felnőttek közös csoportban mérik össze tudásukat.
Az alkalmanként hétfordulós versenyeket svájci rendszerben bonyolítják le, 2 x 15 perc gondolkodási idővel, órahasználattal, a létszám függvényében a korcsoportok praktikus összevonásával, kettő vagy több mezőnyben. Az egyes korcsoportokat ilyen esetekben is külön értékelik és díjazzák, már csak azért is, mert a sorozat végén a korcsoportok bajnokai –az egyes tornákon elért pontszámok összesítése alapján – kupát nyernek. Az összesítésben viszont csak azoknak a játékosoknak a szereplését veszik figyelembe, akik legalább hat versenyen részt vettek.
Mind a tíz verseny első hat helyezettje nemenként és korcsoportonként oklevelet, az első három pedig érmet és tárgyi jutalmat is kap, míg egyes viadalokon meglepetésként kiemelt díjazás lesz. Holtverseny esetén a Buchholz-számítás, majd a fiatalabb életkor dönt az érintett játékosok között.
Nevezni a husi-sc@t-online.hu e-mail címen, illetve Tuság Józsefnél a 06/30-209-3302-es vagy Fehér Attilánál a 06/20-575-7697-es telefonszámon lehet, az egyes versenyeket megelőző pénteki napon este nyolc óráig. Helyszíni nevezésre csak korlátozott számban van lehetőség.
További információ kapható Valis Jánostól a 397-1719-es és a 06/20-934-3066-os telefonszámon, valamint a
www.husi-sc.hu honlapon, ahol a verseny végeredményét is közzéteszik.
A TUSI KUPA EGYES VERSENYEINEK IDŐPONTJA
1.) 2011. szeptember 24.
2.) 2011. október 8.
3.) 2011. október 22.
4.) 2011. november 19.
5.) 2011. december 3.
6.) 2012. január 7.
7.) 2012. január 21.
8.) 2012. február 11.
9.) 2012. március 3.
10.) 2012. április 28.