2012-04-12 23:57
Borúra ború
A leány és a fiú junior válogatott is megkezdte szereplését az Eb-selejtezős tornán. Egyik csapatnak sem sikerült túl jól a bemutatkozás: két vereség az első nap mérlege.
UP-info A leány junior válogatott a finn korosztályos csapat ellen játszotta első Eb-selejtezőjét Romániában. Németh Lajos tanítványainak már az első szettben is gondjai akadtak a nyitásfogadásokkal, így csak tartani tudták a lépést az északiakkal. Egy-két pont különbség mindig volt a csapatok között, 17-16-nál sikerült először megszerezni a vezetést, de a finnek előbb időt kértek, majd gyorsan fordítottak, végül négypontos győzelmet arattak. A második játszmában már hamarabb jelentős különbség alakul ki, a magyar csapat két pontnál jobban nem tudta megközelíteni ellenfelét. Amikor látszott egy kis esély az egyenlítésre, megint egy időkérés törte meg a lendületet, így ezúttal öt ponttal győztek a finnek. A harmadik felvonásra sikerült javítani a nyitásfogadásokon, s ennek rögtön meg is lett az eredménye: az első technikai szünetnél három ponttal vezettek a magyar lányok. Nem sokkal később a kemény támadásoknak köszönhetően hétre nőtt a különbség. Ezúttal a finn időkérés sem zavarta meg annyira a lányokat, hogy ekkora előnyt leadjanak, így 25-20-as győzelemmel szépített a magyar csapat. A negyedik szettben érezni lehetett, hogy sorsdöntő játszma, mindkét együttes kicsit önmagát alulmúlva, idegesen játszott. Fej-fej mellett haladtak a lányok a hajráig. Ekkor rákapcsoltak a finnek, négy ponttal hozták a játékrészt, és ezzel a mérkőzést is megnyerték. – Túl idegesen játszottak a lányok. Ennek az lett az eredménye, hogy elkezdtek kapkodni, ami az egész meccsre rányomta bélyegét és végig jellemző volt. Gyenge volt a nyitásfogadásunk, így kiismerhetőek voltak a támadásaink. A lányok önbizalma elszállt, bár a harmadik szettre összekapták magukat és szebben játszottak, mint előtte. A negyedik játszma egyértelműen a mi hibánk volt, mi rontottuk el, nem a finnek nyerték meg – nyilatkozta a Hunvolley.hu-nak a szövetségi edző. A fiúknak még ennyi esélyük sem volt, igaz talán a feladat is nehezebb volt, hiszen a házigazda ukránokkal vívták a nyitómérkőzést. Az első szettet nagyon simán hozta a hazai csapat. A másodikban a szoros végjáték megvolt, de az utolsó ütésekbe hiba csúszott, majd az utolsó felvonás ismét nagyon simán alakult: 3:0-ás vereség lett a vége. – Az első szettben kerestük magunkat, nem koncentráltak a fiúk. A második játszmában egy hajszálon múlott a győzelem, csak egy pici hiányzott. A harmadikról nincs mit mondani. Nem voltunk ellenfelek. Egyáltalán nem voltak jobbak az ukránok, egyszerűen kijátszottak bennünket – kesergett Buzek László, a fiúk kapitánya. Sok idő nincs a búslakodásra, a lányok Görögországgal, míg a fiúk Horvátországgal mérkőznek a második napon. Nincs még semmi veszve, ugyanis a hatos csoport harmadik helye is pótselejtezőt ér, de ehhez legalább két győzelemre lesz szüksége a csapatoknak.Kapcsolódó cikkek