Olasz-magyar meló
Négy korosztályos országúti kerékpáros profi körülmények között versenyezhet 2013-ban az új olasz-magyar kontinentális csapatban, az Utensilnordban. A fiúk a honi országúti mezőny legjobbjaival tekernek együtt.
eFBé A magyar mag, azaz Kusztor Péter, Lovassy Krisztián, Cador Rida és a nemrég honosított Dér Zsolt, valamint négy U23-as versenyző teker együtt az UCI-pontokért. A kontinentális csapat mögött az olasz Fabio Bordonali áll, aki lassan húsz éve „üzemeltet” profi csapatokat. Stubán Ferenc, a szakági szövetségi kapitány újra kontinentális csapatot szeretett volna vezetni, ám a magyar cégekkel nem vezettek eredményre a tárgyalások. Ekkor jött egy telefon Olaszországból és hamarosan megalakult az Utensilnord Continental Cycling Team. Februárban tizennégy versenyzővel indulnak az első edzőtáborba, Stubán Ferenc a huszonhárom éven aluli csapattagokat mutatta be honlapunknak.


A legifjabb titán
Radonics Máté a második évét kezdi U23-ban, az Utensilnord legfiatalabb tagjának pályafutása fontos lépcsőfokhoz érkezett.
– Decemberben vált hivatalossá, hogy létrejött az Utensilnord. Te mikor tudtad meg, hogy számodra ez lesz az irány?
– Az ősz elején még semmi nem volt biztos, novemberre alakult ki minden. Most pedig már a versenynaptár körvonalazódik, teljes erőbedobással koncentrálhatok az edzésekre.
– Együtt készül a magyar mag?
– Hétvégéken igen, hétköznapokon általában külön megyünk. Gyűjtjük a kilométereket országúton, amennyire az időjárás és az útviszonyok engedik, tekerünk három-négy órát. Hétköznaponként egyedül megyek országúton heti négyszer, délelőttönként. Persze most még az időjárás közbeszól, ezért tényleg az erőnlét fenntartása a cél, napra pontosan eltervezett edzésmunkát nehezebb végezni. Három-négy órát megyek, de ezt öt-hatra kell emelnem. Délutáninként konditerembe járok korábbi KSI-s csapattársammal, Ágoston Imrével.
– A magyar országúti kerékpársport jelenének topversenyzőivel kerültél egy csapatba, ennél nem kell nagyobb motiváció…
– Hatalmas lehetőség ez, hiszen sokkal többet tudok fejlődni, mint például a tavalyi idényben, amikor csak U23-as csapattársaim voltak. Az igaz, hogy a felnőttek versenyein mentünk, mégis hiányzott az igazi vezéregyéniség. Mostantól viszont több ilyen is lesz. Ők is profik és a körülmények is, látszik, hogy olaszok menedzselnek minket és tényleg odafigyelnek mindenre.
– Szerencsés vagy?
– Úgy gondolom, hogy igen. Nyolc éve kezdtem kerékpározni, szép éveket töltöttem a KSI-ben. Ott viszont nincs tovább az ifi után, mindig nagy dilemma, hogy melyik csapathoz kerül az ember, tovább tud-e lépni. Másodéves ifis voltam két éve, amikor a korosztályos világbajnokság után döntöttem végleg úgy, hogy profi kerékpárversenyzőként képzelem el a jövőt. Szerencsém volt, hogy Stubán Ferenc felajánlotta tavaly, hogy menjek hozzájuk a Close2 Carrerába. Innen jött a nagy lépés, az Utensilnord.
RADONICS MÁTÉ Az 1993 februárjában született Máté négy év úszás és rövid labdarúgó-kitérő után 2005-ben kezdett kerékpározni a KSI-ben, Hazai Györgynél, majd Somogyi Miklósnál. Tavaly Stubán Ferenc hívó szavára a Close2Carrera Gi Esse csapat tagjaként már a felnőtt mezőnyben fejlődött számos nemzetközi versenyen Olaszországtól Szerbiáig. Az országos bajnokságokon időfutamban, mezőnyversenyben, hegyen és pályán is számos dobogós hellyel büszkélkedhet. Évek óta korosztályos válogatott, 2011-ben az ifjúsági országúti vébén legjobb magyarként a 74. helyen végzett.
– Hogy állsz az olasz nyelvvel? – Mind jobban megy. Folyamatosan tanulom itthon, persze a legtöbbet az jelenti, amikor kint vagyunk. Tavaly egy hónapot töltöttünk olaszországi edzőtáborban, annyi idő alatt is sokat tanultam. Az idén is ott kezdjük a felkészülést, február elején megyünk és nagyjából negyven napot töltünk Olaszországban és Horvátországban is. – Mit vársz magadtól a szezonban? – Nagyratörő céljaim, például, hogy egyéni versenyt nyerjek, még nem lehetnek. Szeretnék a csapat hasznos tagja lenni, jó eredményekhez hozzásegíteni a társaimat, értékelhetően befejezni a futamokat és az egész évet. Minél jobb eredmények társulnak a gyűjtött kilométerekhez, annál többet jelent ez a jövőre nézve. Hiszen a nagy álmom az, hogy néhány év múlva külföldön versenyezhessek Pro-kontinentális, majd Pro-tour csapatban…