2013-02-13 14:17
Kardélre hányt világ
Nem is kezdhette volna jobban az évet a férfi kardcsapat, mint Világ Kupa-elsőséggel. Madridban a Szilágyi Áron, Gáll Csaba, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász kvartett mindenkit legyőzött. A csapat átlagéletkora 23 év, azaz éppen kinőttek tagjai az utánpótlásból. A 21 esztendős Iliász Nikolász a házon belüli versenyhelyzetről is nyilatkozott honlapunknak.
Molnár Attila– Nagyon összetartó csapatot rakott össze Somlai Béla, az edzőnk – kezdte értékelését Iliász Nikolász, a madridi sikernégyes tagja. – Voltak apróbb változtatások a felkészülésünkben, ami egyértelműen a javunkra vált. Navarrete József olyan finomságokat mutatott, ami kritikus helyzetekben segített. Arról nem is beszélve, hogy fizikailag jobban bírjuk, mint korábban. A fantasztikus hagyományokkal rendelkező fegyvernemünk legjobbjainak a technikai képzettsége sosem volt kérdés. Az utóbbi időben mégsem jött ki ez a különbség a javunkra, csodás kivétel persze Szilágyi Áron olimpiai aranya. Amit edzésen parádésan megcsináltunk, nem tudtuk hozni versenyszituációban. Legalábbis idáig, mert most mindenki elő tudott húzni a tarsolyából valami váratlan, apró pluszt. A hétvégi győzelmet a helyén kívánják kezelni a fiúk, mondván: csak az év első komoly állomása volt ez és messze még az augusztusi, budapesti világbajnokság. – Addig meg kell találnunk a legerősebb összeállítású