A Tankcsapda a titka?

Erdély Csanád ebben a szezonban a junior-válogatott legfiatalabb tagjaként vett részt a világbajnokságon. Az edzői dicséret mellett talán még fontosabb, hogy társai elismerését is kivívta az ifj. Ocskay Gábor Akadémia támadója, aki áprilisban, épp az ifi-vébé alatt ünnepli a 17. születésnapját.

eFBé A kanadai táblázatokon az élmezőnyben található Erdély Csanád. A Fehérváron játszó csatár örül az egyéni pontoknak is, de azt mondja, számára az a legfontosabb, hogy a csapat sikeresen szerepeljen. Dunaújvárosból bajnokként került Fehérvárra, az FTC-Dunaferr közös csapat tagjaként emelhette a magasba a trófeát és kapott érmet 2011 tavaszán. Fehérváron tavaly a serdülőcsapattal ugyanezt érte el. Idén akár négy elsőséget is szerezhet. – Az bizony nagyon jó lenne, mert az azt jelentené, hogy a magyar ifjúsági és junior bajnoki cím mellett megnyerjük a junior EBEL-t és Tallinban az ifjúsági világbajnokságot is.

– Az időpontok jelenlegi állása szerint utóbbi kettő egybeesik… – A menedzsment azon dolgozik, hogy elérje az időpont-módosítást. Nem kell, hogy ezen törjük a fejünket, csak a játékkal kell foglalkoznunk. – Milyen Fehérváron játszani? – Minden tekintetben jó. Ez a második évem az Akadémián. Kicsit tartottam az egésztől, de kellemes csalódás volt mind a csapat, mind az iskola – a Vasvári Pál Gimnázium ráadásul erősebb, mint a korábbi iskolám. Az első félév nehéz volt, de sikerült beilleszkednem. – Mi volt a legnehezebb? – Megszokni azt, hogy a tanulást és az edzéseket hogyan lehet jól összeegyeztetni. Belerázódtam, ráadásul a tanárok nagyon segítőkészek. Ebben a tanévben már magántanuló vagyok, amikor csak tudok, bemegyek az iskolába, hogy legyen elég osztályzatom, és ne kelljen év végén vizsgázni. Egyébként az igazgató úr és a fél tanári kar folyamatosan kint van az EBEL-meccseken, nagyon szeretik a jégkorongot. – A ti meccseiteken? – Ott is voltak már, de leginkább a felnőttcsapatéra járnak. Azok a korrepetitor-tanárok, akik kijárnak hozzánk a kollégiumba, a mérkőzéseinkre is eljönnek. – És a fehérvári lányok? – A juniormeccseken elég sokan megfordulnak. – Pedig azt mondják, a csajok a focistákra buknak. – Erre Fehérvár szerencsére ellenpélda. – Idén már két Erdély-fiú van az akadémián, öcséd, Botond is Fehérváron játszik. A szüleitek hogy viselik a távollétet? – Botit még többet látják, mert az ő korosztálya nem játszik külföldi meccseket. Én kevesebbet lehetek otthon, ha hétvégén mindkét nap játszunk, akkor a hétfő szabadnap, olyankor hazamegyek. Szerencsére, Dunaújváros közel van. – A távolság kicsi, ellentétben a változással, ami erre az idényre számodra jellemző. Számítottál az év elején arra, hogy tizenhat évesen a korosztályos válogatottak egyik legkeresettebb játékosa leszel? – Az ifjúsági csapattal számoltam, aztán jött egy lehetőség, és éltem vele. Augusztusban jól ment a játék a fehérvári összetartáson. Nagyon örültem, hogy emiatt elvittek Mariborba, az edzőmeccsekre is. Utána az volt a feladatom, hogy egyenletesen jól teljesítsek, így bekerülhettem a világbajnoki keretbe, és pályán is voltam Brassóban. Pályafutásom eddigi egyik legemlékezetesebb meccsét is ide kötöm: az utolsó, románok elleni találkozón nagyon egyben volt a csapat. Az csak plusz, hogy gólt is lőttem.

– És milyen az ifjúsági-válogatott? – Majdnem minden összetartáson tiszta lappal indulunk. Glen Williamson szereti a bő keretben lévő negyven-ötven embert rotálni, így mindig az aktuálisan legjobb formában lévők kerülnek a szűkített keretbe. Egy pillanatra sem lehet lazsálni, mert ez az a csapat, amelyikben tényleg senkinek nincs bérelt helye. – Heti hány meccset játszol? – Ez attól is függ, hogy mennyire számítanak rám U20-ban. Egyelőre ott is játszom, ezért heti négy meccsem van. – Ébredtél már úgy reggel, hogy semmi kedved edzésre vagy meccsre menni? – Soha. Nagyon élvezem, hogy a suli mellett csak az a dolgom, amit a legjobban szeretek, és amivel szeretnék is foglalkozni. – Hogyan készülsz meccs előtt? – A bemelegítésen ugyanazokat a gyakorlatokat végzem, a sorrendet sem változtatom meg. Néha félrevonulok, ha úgy érzem, hogy úgy tudok a legjobban koncentrálni. Zenét mindig hallgatok, csakis Tankcsapdát.

– Miért a 91-es a mezszámod? – Életem első szupermini-tornáján ezt nyomták a kezembe, azóta kísér. Idén az U20-ban nem választhattam mezszámot, a 36-ost kaptam. A két szám összege kilenc, szóval már csak ezért is most már ezt a számot is megkedveltem. Nem vagyok babonás, de azért örülök, ha ezek közül a számok közül valamelyik ott van a mezemen. – Mik a céljaid a sportágban? – Mindenképpen szeretnék jégkorongozni. Akár külföld is szóba jöhet, szeretném magam egyszer ott is kipróbálni. Az észak-amerikai jégkorong áll hozzám a legközelebb, de ha Európából jönne jó ajánlat, azt is elfogadnám. – Az áprilisi ifi-vébé lehet a nagy kiugrás? – Nem valószínű, hogy a negyedik vonal világbajnokságán tolonganának a játékos-megfigyelők, ahhoz feljebb kéne innen jutni minimum egy osztálynyit. Nem elsősorban a „scoutok” miatt, de természetesen az a célunk, hogy jövőre már a divízió I/B-ben szerepeljünk…