Közlekedni tanulnak
Az iskolások, általában a fiatalok szívesen töltik két keréken – sőt, mivel mostanában a monocikli is hódít: egyen – a szabadidejüket. A kerékpársport azonban, úgy tűnik, nem méltó arra, hogy bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe (NAT). Ehelyett a kényszermegoldás, mondhatni a B terv, az lehet, hogy a kerékpáros közlekedés gyakorlati oktatását vezessék be az iskolákban.
eFBé Néhány évvel ezelőtt született meg az első kerékpársport-tanmenet, azt a Hazai György, a KSI edzője által vezetett többfős csapat készítette el. Ötlet, megoldás tehát létezik arra, hogy szervezett formában, hatékonyan tanítsák gyermekeinket kerékpározni. A KRESZ eddig az egyetlen téma, amelyben a bringa valamilyen formában megjelent az iskolai mindennapokban. A Vuelta Sportiroda, azaz Eisenkrammer Károly és csapata kifejezetten a közlekedésbiztonság felől közelítette meg a sportágat és állított össze kerettantervet a 3-4., illetve 5-6. évfolyamnak (ITT olvasható), ami ősztől választható tantárgy lesz. Közlekedj okosan! – Számos iskolában komolyan foglalkoznak már évek óta a kerékpáros KRESZ oktatásával, több tantárgynak is az eleme, de leginkább a technika és életvitel órák része – mondja Eisenkrammer Károly. – Ez nagyon dicséretes dolog, az már kevésbé, hogy az elméleti oktatás általában nem párosul a gyakorlatival. Ezen szeretnénk változtatni. A tananyag, amit összeállítottunk, fele-fele arányban tartalmazza az elméletet és a gyakorlatot. Az időjárásunknak megfelelően elosztottuk az évi harminchat tanórát tantermi és tantermen kívüli foglalkozásokra.Az általános iskola 1-8. évfolyamainak valamelyikében szereplő sportágak: aerobik, alpesi sízés, asztalitenisz, atlétika, dzsúdó, frizbi, grundbirkózás, korcsolyasport, labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, nordic walking (természetjárás), ritmikus gimnasztika, röplabda, szertorna, tájfutás, turul, úszás.

A Bringa Akadémia programját választó iskoláknak, pedagógusoknak a sportiroda segít, akkreditált továbbképzéseket tart. Ezek jelenleg önköltséges tanfolyamok, de az intézmény folyamatosan keresi a támogatókat. Erről bővebben ITT. Kapcsolat: info@bringaakademia.hu.
Alpesi sí, frizbi: igen, kerékpározás: nem A legtöbb kisgyerek óvodás korában megtanul biciklizni, tavasztól őszig pedig, szerencsére, még mindig sok bringázó gyereket látni. A NAT-ban (erre épülnek 2013 őszétől a helyi tantervek), az általános iskolai „mindennapos testnevelésbe” mégsem fér bele a sportág. Nagy Györgyi, a Baj Kerékpáros SE szakosztályvezetője, testnevelő tanár, egyike a teremkerékpározás hazai megteremtőinek. Korábban szertornával foglalkozott, ma művészi kerékpározást is oktat, a torna és a kerékpár „egyvelegét”.
Nagy Györgyi szívesen tart a teremkerékpározást bemutató tanórát. Kapcsolat: megyesi.dora@gmail.com.