"Úgy akarok focizni, mint Beckham"

Az ember kétségkívül nagy várakozással ül le megnézni a Kispályás szerelem című amerikai filmvígjátékot, főleg, ha sportújságíró. Bár első blikkre a sztori kicsit sablonosnak tűnik – a visszavonult, anyagilag tönkrement sztárfocista megpróbálja visszaszerezni családját, és elvállalja egy gyerekcsapat vezetését – a stáblista bárkit meggyőzhet.

Nagy-Pál Tamás A Kispályás szerelem stáblistája csakugyan elsőrangú. Például a rendező személye, Gabriele Muccino, aki a Hét élet és a Boldogság nyomában című, életszagú drámáival kápráztatta el a nagyérdeműt, de a színészi gárdára sem lehet panasz: a lecsúszott labdarúgó szerepébe tökéletesen beleillő Gerard Butler (300, Spíler) mellett Jessica Biel, Uma Thurman, Catherine Zeta-Jones, de még Dennis Quaid is feltűnik a színen. Az alapsztori tehát George önmarcangolása, aki egykoron a Celtic és a Liverpool skót futballcsillaga volt, még Bajnokok Ligáját is nyert – ráadásul a forgatókönyvírók még a hitelességre is figyeltek, hiszen éppen 2005-ben emelhette magasba az AC Milan elleni fináléban a serleget. Visszavonulása után viszont félresikerült vállalkozásokba kezdett, elvesztette a vagyonát, ezzel együtt feleségét (Jessica Biel) és gyerekét is, akik ott is hagyták a szigetországot, és Amerikába költöztek. De ez mind csak előzmény, a történet akkor kezdődik, amikor a jó öreg George úgy dönt, hogy megváltoztatja az életét. Először is elutazik tengerentúlra, ahol bepróbálkozik egy sportcsatornánál, hátha felveszik szakkomentátornak. Újra felveszi a kapcsolatot régi családjával – az ex-felesége természetesen már mennyasszony, a gyerekkel pedig meghidegült a viszonya, de azért megpróbálja. Billi, a srác egyébként focizik, George el is megy az egyik edzésére, ahol – itthon talán azért annyira nem – meglepő  módon azt tapasztalja, hogy az edző egyrészt nem ért a labdarúgáshoz („lábujjal kell rúgni a labdát, nem rüszttel”), másrészt nem is érdekli az egész, szinte végig csak telefonál, így nem csoda, hogy a gyerekek egyik zakót kapják a második után. Ezt unja meg a mi George-unk, és az egyik tréningen beáll a gyerekekhez, megtanítja őket „egyeneset rúgni a labáda”, akik persze az első perctől imádják őt. De nemcsak a palánták, hanem azok szülei is, így kikönyörgik, hogy vállalja el a csapat edzését. George barátunk már az első tréning után szembesül a tipikus utánpótlás-betegségekkel, melyeket tényleg viccesen tálal a film, elérve ezzel csúcspontját – sajnos. Minden szülő szeretne beleszólni abba, hogy a fia melyik poszton játsszon, és milyen edzésmunkát végezzen, egyesek – Dennis Quaid – pedig nemcsak az ügyetlen gyereküket szeretnék a kapuban látni, hanem fals hangú lányukkal énekeltetnék el a meccs előtt a nemzeti himnuszt, mindezt nem kevés kenőpénz árán. Közben a női felmenők – Uma Thurman és Catherine Zeta-Jones – újra fiatalok szeretnének lenni azáltal, hogy elcsábítják főhősünket. A tejesen fölöslegesnek tűnő cselekményszálról annyi pozitívum azért elmondható, hogy a két hölgyemény még 40 fölött is dögösebb – és sokkal jobb színész -, mint a tíz évvel fiatalabb Jessica Biel. A film éppen a bonyodalom kibontakozásakor fullad tömény unalomba, ugyanis a labdarúgás teljesen kikerül a középpontból, már csak azt láthatjuk, hogy a jó öreg George milyen esetlenül próbálja meg visszaszerezni a családját. Rosszabb fajta romantikus vígjátékkal sem igen vetekszik innentől az egyébként igen ígéretesen induló komédia. A forgatókönyvíró meg sem próbált minket elbizonytalanítani attól, hogy George-nak sikerül a haditerv, semmi váratlan fordulat, semmi érdekes szál, csak a töménytelen nyálcsorgás. Ennek ellenére futballőrülteknek azért egyszer mindenképp érdemes rászánni másfél órát, hiszen jó néhány focira utalásos poén van benne („Úgy akarok focizni apu, mint Beckham.” „Álljon meg a menet, nem úgy, mint én, fiam?”), még ha felettébb idegesítő is, hogy a szinkronírók a XXI. században annyit nem tudnak, hogy magyarul nem létezik Európa Kupa és Világ Kupa, csak Európa- és világbajnokság. Mindent összevetve a film nálunk tízből öt pontosra értékelhető.