UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2013-06-30 21:01

Taroltak az ifjúságiak

Kilenc érem, közte hat arany - ez a mérlege ifjúsági és U23-as kajak-kenusainknak Poznanban, az Európa-bajnokság utolsó napján. Lakatos Zsanett duplázott, C1 200-on és Takács Kincsővel C2 500-on is győzött, Hajdú Jonatán pedig egyetlen századmásodperc előnnyel nyert C1 200 méteren.

reb Erősen kezdtek a magyarok Poznanban, hiszen az ifjúságiak délelőtti 500-as döntői azonnal két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet hoztak a konyhára. Takács Tamara és Czéllai-Vörös Zsófia kétséget sem hagyott afelől, hogy az kiváló felnőtt női kajakosainknak megvan az utánpótlása: 2,5 másodpercet vertek a második helyezettre.
Férfi kajakban sem kell aggódni: K1 500-on Szabolcsi Bence győzött, míg Koós Norman és Szeiler Máté párosa ugyancsak dobogóra állhatott, harmadik lett. A kenus fiúk nem akartak elmaradni kajakos társaik mögött, Horváth Máté Sebestyén és Duró József C2-ben ezüstérmet szerzett. Az U23-asok a női kajak négyessel már délelőtt megkezdték szereplésüket: nem is rosszul, a Horváth Noémi, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna, Bodonyi Dóra egység bronzérmes lett. Azonban hiába indult jól, érmekben mérve kevés sikerrel folytatódott a 19-20 éves versenyzők szereplése 500-on. Lakatos Zsanett és Takács Kincső győzött C2 500-on, ám ez volt az egyetlen medália. Korisánszky Dávid (C1) negyedik, míg Farkasdi Ramóna (K1) 8. lett, a párosok is inkább a helyezések, semmint az érmek gyűjtésében szorgoskodtak. A délutáni rövid távok viszont újabb dobogós helyeket hoztak, és ahogy a kontinensviadal alatt megszokhattuk, főleg az ifjúságiak jeleskedtek. A legizgalmasabb döntő címére két futam is pályázott, szerencsére akármelyiket is hirdetjük ki győztesnek, magyar elsőség volt a vége. K2 200-on Nagy Vendel, s Csizmadia Kolos Attila az orosz kettőssel holtversenyben diadalmaskodott, míg Hajdú Jonatán javára mindössze egy század döntött C1 200-on. A napot és a viadalt az U23-as Lakatos Zsanett (U23, C1) aranyérme zárta. Az ifjúságiak között Magyarország végzett az élen 12 éremmel (6, 4, 2), az U23-as korosztályban pedig ötödik lettünk (6; 2, 1, 3). Poznan, Európa-bajnokság, eredmények Ifjúságiak Fiúk K1 500 m 1. Szabolcsi Bence 1:45,276, 2. Roza (spanyol) 1:45,880, 3. Nathell (svéd) 1:46,488 K2 500 m 1. Denis Mysak, Tibor Linka (szlovák) 1:34,190, 2. Kuzakhmetov, Blintsov (orosz) 1:35,034, 3. Koós Norman, Szeiler Máté 1:35,114 C1 500 m 1. Pavlo Altukhov (ukrán) 1:53,920, 2. Barniak (lengyel) 1:54,672, 3. Kupin (azeri) 1:55,192, ... 6. Gintli Gellért 1:57,952 C2 500 m 1. Oleg Shurinkin, Kirill Leontyiev (orosz) 1:45,348, 2. Horváth Máté Sebestyén, Duró József 1:46,308, 3. Hajek, Hajek (cseh) 1:46,488 Leányok K2 500 m 1. Takács Tamara, Czéllai-Vörös Zsófia 1:47,406, 2. Janicka, Napolska (lengyel) 1:49,974, 3. Kunej, Arft (német) 1:51,034 K4 500 m 1. Románia (Ciuta, Croitoru, Meroniac, Varona) 1:39,549, 2. Oroszország (Nikitina, Odintsova, Kulik, Bolsakova) 1:39,601,3. Lengyelország (Noga, paszek, Pulawska, Wlodarczyk) 1:40,269, ... 7. Zetkó Patrícia, Miskó Noémi, Jankó Zita, Szén Szilvia Beatrix 1:42,485 C1 500 m 1. Darina Kastsziucsenka, Kamila Bobr (bolgár) 2.06,350, 2. Cailleretz, Follet (francia) 2:11,478, 3. Skalozub, Nikiforova (orosz) 2:11,790, ... 6. Pogány Nikolett, Koncz Mercédesz 2:18,282 U23 Férfiak K1 500 m 1. Pawel Szandrach (lengyel) 1:41,842, 2. Andruskin (orosz) 1:42,282, 3. Havel (cseh) 1:43,546, Hérics Dávid kizárva C1 500 m 1. Kirill Shamsurin (orosz) 1:54,982, 2. Vandrey (német) 1:56,930, 3. Romero (spanyol) 2:01,798, 4. Korisánszky Dávid 2:02,470 C2 500 m 1. Nicolae Craciun, Daniele Santini (olasz) 1:43,893, 2. Vandiuk, Ribachok (ukrán) 1:44,765, 3. Kromov, Fedosenko (orosz) 1:45,129, ... 6. Szabó Gábor, Forgó Christopher 1:46,405 Nők K1 500 m 1. Nikolina Moldovan (szerb) 1:55,103, 2. Sztyepanova (orosz) 1:56,071, 3. Knorr (német) 1:56,491, ... 8. Farkasdi Ramóna 2:02,815 K2 500 m 1. Vera Szobetova, Natalia Podolszkaja (orosz) 1:44,693, 2. Hering, Niche (német) 1:46,381, 3. Hriscsun, Todorova (ukrán) 1:46,545, ... 5. Hagymási Réka, Horváth Alexandra 1:46,701 K4 500 m 1. Németország (Zehe, Niche, Hering, Knorr) 1:35,262, 2. Lengyelország (Bruska, Górna, Jasinska, Wlosik) 1:36,786, 3. Proskurina, Gurzej, Csernigovszkaja, Anyisina) 1:36,986, ... 6. Magyarország (Horváth Noémi, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna, Bodonyi Dóra) 1:37,918 C1 500 m 1. Lakatos Zsanett, Takács Kincső 2:06,237, 2. Andrejeva, Petrova (orosz) 2:09,641, 3. Pastaru, Postaru (román) 2:10,001 Ifjúságiak Fiúk K1 200 m 1. Diogo Lopes (portugál) 37,745, 2. Akmens (lett) 38,125, 3. Birkás Balázs 38:373 K2 200 m 1. Nagy Vendel, Csizmadia Kolos Attila és Artem Kuzakmetov, Vladiszlav Blintsov (orosz) 35:117, 3. Sadovnic, Ciocan (román) 35,441 C1 200 m 1. Hajdú Jonatán 43,936, 2. Melesnyikov (orosz) 43,948, 3. Korobov (litván) 44,148 Leányok K1 200 m 1. Emma Jorgensen (dán) 45,172, 2. Horlova (ukrán) 45,776, 3. Taran (román) 45,872, ... 8. Malcsiner Eszter 47,5 C1 200 m 1. Ludmila Luzan (ukrán) 53,027, 2. Paniagua (spanyol) 56,387, 3. Cailleretz (francia) 56,983, ... 7. Koncz Mercédesz 1:05,831 U23 Férfiak K1 200 m 1. Denis Ambroziak (lengyel) 37,173, 2. Nyikolajev (orosz) 37,349, 3. Karabuta (ukrán) 37,485, ... 6. Hérics Dávid 38,069 K2 200 m 1. Alekszandr Nikolajev, Mihail Mitjev (orosz) 33,492, 2. Grujics, Mitjev (szerb) 33,564, 3. Tokarnyitskij, Trunov (ukrán) 34,428, 4. Somorácz Tamás, Csóka Gergő 34,456 Nők C1 200 m 1. Lakatos Zsanett 50,683, 2. Andrejeva (orosz) 51,979, 3. Klimava (fehérorosz) 54,155