2013-07-04 14:39
Ázsiai dominancia
Három ázsiai együttes jutott a legjobb 8 közé az U20-as labdarúgó-világbajnokságon. Irak és Dél-Korea is drámai küzdelemben harcolta ki a továbbjutást. A négy évvel ezelőtti győztes Ghána és Chile is a hajrában szerzett gólokkal győzött a nyolcaddöntőben.
Szöllősi Péter Irak Paraguay-jal küzdött meg a nyolc közé kerülésért. A két, eddig veretlen válogatott összecsapásán az első komoly fordulat a 80. percben következett be, amikor a paraguay-i Sanabriát brutális szabáytalansága (rátalpalt az ellenfél bokájára) miatt kiállította a játékvezető. A folytatásban a dél-amerikaiak már az idővel is játszottak, nemcsak Irakkal. A hosszabbítást ugyan „kiharcolták”, de a 94. percben Farhan Szakor szerencsés találatával Irak kiharcolta a továbbjutást. Irak története során másodszor, 24 év után először jutott be az U20-as világbajnokság negyeddöntőjébe. A Dél-Korea—Kolumbia összecsapáson az ázsiaiak Szong Dzsu Hun góljával megszerezték a vezetést, és sokáig úgy nézett ki, hogy ez a gól elegendő is a továbbjutásukhoz. A 94. percben azonban a Pescara játékosa, Quintero szabadrúgásból zúdított óriási gólt a dél-koreai kapuba. A ráadásban nem esett gól, így jöhetett a büntetőpárbaj, amely maratoni hosszúságúra nyúlt. A kolumbiai kapus, Bonía önbizalomtól telve, másodikként jelentkezett ítélet-végrehajtásra, és nem is hibázott. Mégsem lett belőle hős, mert kilenc tizenegyesből egyet sem tudott kivédeni (Szong fölé vágott egyet), Li kapus azonban bravúrt is bemutatott, ráadásul a kilencedik kolumbiai lövő célt tévesztett, minek köszönhetően a távol-keleti gárda lépett tovább. Eldőlt az is, hogy a legjobb nyolc közé két ázsiai együttes került. Az elődöntőbe jutásért megismétlődik a Ázsia-bajnokság döntője: Irak - Dél-Korea párharcot rendeznek. A horvát válogatott csoportelsőként és veretlenül abszolválta a csoportkört, a 16 között Chilével találkozott. A mérkőzést végig uralták a horvátok: Rebic és az Inter alkalmazásában álló Livaja is óriási ziccereket rontott. A hajrában azonban a chilei Castillo háttal a kapunak befejelelte a dél-amerikaiak vezető gólját. Ettől teljesen összezuhant Jelicic csapata, a 85. percben Simunovic a saját kapujába talált, így Chile 2-0-ra győzött. A csoportelső portugálok végig fölényben játszottak a csoportharmadikként továbblépő Ghána ellen. A 19. percben mégis az afrikaiak kerültek előnybe Asia távolról lőtt góljának köszönhetően. Sokáig őrizték az előnyüket, de a portugálok 3 perc alatt fordítottak (Tiago Ferreira 71. minutumban, míg Edgar Ié 73. percben talált be). Erre is volt válasza Ghánának: Anaba óriási szerencsével begyötörte az egyenlítő gólt, majd a 85. percben a Juventus tulajdonában lévő Boakje szabadrúgásból talált be, a szétnyíló sorfal hathatós segítségének köszönhetően. A 2009-es győztes Ghána 3-2-es sikerének köszönhetően a negyeddöntőben Chilével találkozik. A negyeddöntő párosítása Franciaország–Üzbegisztán (július 6.) Ghána–Chile (július 7.) Irak–Dél-Korea (július 7.) Uruguay–Spanyolország (július 6.) (Kiemelt kép forrása: fifa.com/Getty Images)