2013-07-05 10:34
Kommunikációs csőd
Alaposan melléfogott az európai szövetség, amikor az idei két korosztályos kontinensbajnokság rendezését két jugoszláv utódállamra bízta. Legalábbis elmulasztotta a szigorú ellenőrzést Montenegróban a kadet, illetve Macedóniában a – most folyó – junior Eb előtt.
Szekeres István A bari kadet Eb-n csak a második napon kezdett működni a hivatalos eredményközlő rendszer, majd az utolsó napon a harmadik döntő előtt be is fejezte, és utána még napokon át sem lehetett megszerezni a hivatalos végeredményt. A résztvevők a helyszínen szenvedték meg a rendezők bűnös nemtörődömségét: káosz fogadta az érkezőket, és olyan kritikán aluli szálláshely, ahol patkányokkal is lehetett találkozni. Ezt nyújtották a személyenként napi, kötelezően befizetendő 150 svájci frank ellenében. Most Szkopjéből – egyelőre – nem érkeztek jelentős panaszok. De az eredményközlés súlyos hiányosságai arra engednek következtetni, hogy nincs minden rendben. A nők versenyének első napjáról azért készül a beszámolónk másnap reggel, mert még késő este sem volt elérhető egyetlen eredmény sem. A rendszerben nem találhatók meg a verseny – Európa-bajnokságról van szó! – szereplői, a végeredménynek és a pontversenynek fenntartott hely is üres. Amikor ezek a sorok íródnak, már folyik a verseny a kadet korosztályban Eb-t nyert Dénes Mercédesz és a világbajnok Németh Zsanett szereplésével, de az eredményközlő rendszerben még az előző nap lebonyolított sorsolás eredménye sem található meg. Nem tudjuk, hányan vannak a súlycsoportjukban, és milyen ellenfeleken át vezet az útjuk, remélhetőleg messzire… Az első női nap nekünk nem hozott sikert. Az 51 kg-ban Kőrösi Kittinek le kellett volna győznie az első, ukrán ellenfelét, hogy utána jöjjön az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőtt vb-n és Eb-n is érmes, azeri Patimat Bagomedova, aki legalább a vigaszágat biztosítaná. De Horisna az első menetben tusolta Kittit, majd a papírformának megfelelően kikapott az azeritől, így a magyar lány a 9. helyen fejezte be a versenyt. Az 59 kg-ban Sándor Klaudia a későbbi ezüstérmes, lengyel Madrowskától kapott ki 8-1-re, majd a vigaszágon az orosz Tyityenkótól; a számszerű eredmény nem található, de az biztos hogy az orosz végül kiharcolta a bronzérmet. Klaudia 10. lett.A női birkózás első napjának bajnokai 44 kg: Miglena Szeliska (Bulgária) 51 kg: Patimat Bagomedova (Azerbajdzsán) 59 kg: Petra Olli (Finnország) 67 kg: Szvetlana Lipatova (Oroszország)
A junior Eb eddigi történései Kötöttfogás, 1. nap Kötöttfogás, 2. nap