A kanadai Dorothy Erzsebet Yeats nyerte a junior-világbajnokságot a nők 67 kg-os súlycsoportjában. A magyar Kittinek és Évának kevesebb sikert tartogatott Szófia harmadik versenynapja.
Sz. I. Nem a mi napunk volt a csütörtök Szófiában. Az 51 kg-ban az indiai Lalita Lalita huszáros második menettel 7-3 (2-3, 5-0)-ra verte Kőrösi Kittit. Hogy milyen jó birkózó, azt bizonyította azzal is, hogy csak drámai küzdelemben, 3-2-re maradt alul orosz ellenfelével szemben. De a veresége egyben Kitti búcsúját jelentette. A 67 kg-ban Németh Éva 6-3-ra maradt alul az ukrán Albina Ljekanova ellen, aki aztán a hazai szőnyegen birkózó bolgár vetélytárstól kapott ki 6-0-ra, így Éva is kénytelen volt kiszállni a versenyből.
A 67 kg amúgy „magyar” sikert hozott, hiszen az aranyérmet a kanadai Dorothy Erzsebet Yeats szerezte meg. Hogy vannak magyar gyökerei, arról a második keresztneve egyértelműen árulkodik. (Mi több: egészen biztos, hogy magyar vér is csörgedezik az ereiben, hiszen nagyon csinos.)
„Yeats Erzsikének” a húszéves kora ellenére jelentős birkózómúltja van. Három éve Szingapurban ifjúsági olimpiai bajnok lett a 70 kg-ban, menet közben a mi Németh Zsanettünket is legyőzve. Szófiában címvédőként ünnepelhették, hiszen tavaly is ő nyerte a korosztály világbajnokságát. Ráadásul a 2012. évi felnőtt-vébén ezüstéremmel mutatkozott be. (Miután az ötkarikás programban csak négy női súlycsoport kapott helyet, ezért a hölgyeknek az olimpiai években is rendeznek világbajnokságot.)
Annak a felnőtt-ezüstnek szimbolikus jelentősége is van. A Montreal Wrestling Club kiváló fiatalja ugyanis a 67 kg-ban állhatott fel a vébé-dobogóra, ahol honfitársa, a női birkózás kanadai „nagyasszonya”, Martine Dugrenier 2008-tól három világbajnoki címet szerzett, zsinórban.
A női birkózás első napjának bajnokai
44 kg (16 induló): Emilia Budeanu (moldovai)
51 kg (18): Ju Mijahara (japán), 12. Kőrösi Kitti
59 kg (22): Cerencsimed Szuhi (mongol)
67 kg (19): Dorothy Erzsebet Yeats (kanadai), 12. Németh Éva
Amit eddig írtunk a versenyről:
Előzetes és program ITT
Kötöttfogás, 1. nap ITT
Kötöttfogás, 2. nap ITT
A női verseny második napján lép szőnyegre a 48 kg-ban a kadet Európa-bajnok Dénes Mercédesz; az ellenfele a 18 éves, a tavalyi kadet és junior Eb-n is ezüstérmes, moldovai Doina Rascovanu lesz. A 72 kg-ban a kadet-világbajnok Németh Zsanett az azeri Szabira Alijeva ellen kezd, aki a tavaszi bolgár nemzetközi felnőttviadalon ötödik volt.