UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2014-03-07 12:39

"Magyar ékszer" a Real Madridban

Ismét van „magyar ékszere” a labdarúgásnak, legalábbis egy spanyol újságíró szerint. Megneszelte, hogy Tajti Mátyás a Real Madridba igazol a nyáron.

Nagy-Pál Tamás A legolvasottabb spanyol portál, a marca.com értesülései szerint a Puskás Akadémia 15 éves tehetsége, Tajti Mátyás döntött: a Real Madridban folytatja pályafutását. Honlapunk is beszámolt róla, hogy Tajti tavaly Barcelonában és a Real Madridban is járt próbajátékon, ráadásul mindkét helyen megfelelt. A felcsúti műhely középpályása így – egyedülálló módon – maga döntheti el, melyik nagy múltú csapat világhírű akadémiáján szeretné folytatni a pályafutását. Sietnie nem kell, mert a FIFA szabályai szerint 16 éves koráig nem adhatják el a játékjogát, így nyár előtt nem vált klubot. A Marca ennek ellenére már tudni véli, hogy Tajti döntött: a „királyi gárdában” szeretné folytatni. Magyar szempontból már az is örömteli, hogy a portál felfigyelt a tehetségre, nem beszélve az írás címéről: „A Realban folytatja a magyar ékszer”. A cikk írója, Rubén Jiménez megemlíti, hogy Tajtira szeptemberben figyeltek fel a Hagi Academia által szervezett U16-os tornán. A Barca trénerei még decemberben, a fővárosi szakemberek pedig januárban nézhették meg. Jiménez szerint a játékos döntését nagyban befolyásolta, hogy a Real és a Puskás együttműködési szerződést kötött. Tajti így áprilisban akár leendő csapata ellen szerepelhet, ugyanis a madridiak idén is eljönnek a húsvéti Puskás-Suzuki kupára. A cikk utolsó bekezdésben az író arra buzdítja olvasóit, hogy keressenek rá a legnépszerűbb videomegosztón Tajti Mátyás nevére, és győződjenek meg róla saját szemükkel, hogy a „magyar ékszerrel” mindkét csapat jól járhat.