Japán a döntőben játszott a legrosszabbul, mégis könnyedén nyerte meg az U17-es leány-világbajnokságot. A kapitány a nőifutball-szakembereknek szeretne példát mutatni. A játékosok azt mondják, hogy még magasabbra törnek. Pedig a csúcson vannak éppen.
Nagy-Pál Tamás Japán a hetedik mérkőzését is megnyerte az U17-es leány-világbajnokságon, ezzel története során először hódította el az aranyérmet ebben a korosztályban. 2-0-ra nyert a spanyolok elleni fináléban, így mindössze egyetlen kapott góllal végzett a Costa Rica-i torna első helyén.
Meika Nisida nagyon korán, már az 5. percben vezetést szerzett japánnak, és bár Fuka Kono csupán a 78. percben döntötte el végleg a mérkőzést, egy percig sem volt kérdés, melyik csapaté lesz az aranyérem.
A japánok a torna összes mérkőzésén látott, tökéletes gépezetként működő csapatjátékukkal ezúttal is számolatlanul dolgozták ki a helyzetek, semmi esélyt sem hagyva európai ellenfelüknek. Pont, mint a csoportmérkőzésen, amikor szintén kétgólos győzelemnek örülhettek.
Aszako Takemoto Takakura lányai már saját térfelükön letámadták a spanyolokat, akik így egyáltalán nem tudtak kibontakozni, még a labda megtartása is hatalmas problémát okozott számukra.
Hina
Japán vitathatatlanul megérdemelte az aranyérmet, hiszen félelmetes mérleggel zárt: huszonhárom gólt lőtt, és mindössze egyetlen egyet kapott.
„Az első japán nő vagyok, aki válogatottat irányíthat – nyilatkozta a lefújás után az érthetően boldog kapitány. - Követendő példa szeretnék lenni a többi női tréner számára, hogy mi is érhetünk el nagy sikereket. Nem azért, mert nők vagyunk, hanem mert a szívünket, lelkünket beletesszük a munkába. Örülök, hogy ezzel én is részese lehetek a női labdarúgás fejlődésének.”
A torna legjobb játékosának Hina Szugitát választották meg, aki öt gólt rúgott és két találatot készített elő.
„Olyan boldog vagyok, hogy nincsenek rá szavak – nyilatkozta a Golden Ball díjjal a kezében. - Köszönöm a csapattársaimnak, hogy hozzásegítettek ehhez az elismeréshez. Olyan ez az egész, mintha álmodnék. Egész nap transzban voltunk a lányokkal, olyan volt, mintha nem is velünk történne mindez. Amikor kifutottunk a gyepre, akkor kezdtem felfogni, hogy ez mind igaz.”
A csatár azt is elmondta, hogy mind közül az utolsó volt a legkeményebb mérkőzés. „Már mind fáradtak voltunk. Nagy szerencsénk volt azzal, hogy már korán sikerült betalálnunk, mert a támadásaink sokkal döcögősebbek voltak, mint a korábbi mérkőzéseken. Bár többnyire ráerőltettük akaratunkat az ellenfélre, szerintem most játszottunk a legrosszabbul az egész tornán.”
Szugita úgy érzi, hogy ezzel még nem értek el mindent. „Ez még csak a kezdet. Tovább kell dolgoznunk és új célokat kitűznünk magunk elé. A következő tornákon is ugyanígy szeretnénk szerepelni, de ehhez továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk.”
A bronzmérkőzés nem sikerült ilyen simára: Olaszország 4-4-es döntetlent ért el Venezuela ellen. A szétlövés azonban az európai válogatott javára döntött (az amerikaiak egyetlen tizenegyest sem tudtak belőni!...), és megszerezte az első érmét a szakágban.
U17-es világbajnokság, döntő
Japán–Spanyolország 2-0 (1-0)
