UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Sakk

2014-05-15 14:24

Ricsi nem Gandalf

Talán nem lenne túlzás varázslónak nevezni a 18 évesen már 2700 élőpont fölé jutó Rapport Richárdot, közös vonása Gandalffal, a Gyűrűk ura egyik hősével mégsem a mágiában keresendő. Inkább az idegennyelv-tudásban.

Jegesy András Legutóbb a Generációk Csatája elenevezésű eseményen láthatta a nagyközönség az ifjú Rapport Richárdot, ahol Portisch Lajossal, a Nemzet Sportolójával játszott rapid párosmérkőzést a Játékszínben. A találkozónak volt előzménye, hiszen 2010-ben Szentgotthárdon már játszottak egymás ellen, akkor Portisch nagymester nyert sötéttel, így volt oka a visszavágásra a 18 éves sakkozónak.
portisch_rapport
portisch_rapport
„Izgalmas és számomra tanulságos mérkőzés volt, ráadáasul a szervezésről is csupa jót tudok mondani, nekem midenképpen kellemes emlék – mondja a találkozóról az ifjú. – Rögtön nyerni tudtam sötéttel, ami jó kezdet volt, aztán a másodikban már akadtak kisebb problémáim, a parti közepén nehéz helyzetben voltam, végül némi szerencsével győztem és így már 2-0-ra vezettem. Onnantól már egyszerűbb dolgom volt.” A négy évvel ezelőtti mérkőzéshez képest volt igazán észrevezető Richárd fejlődése, akiről rendkívül jó véleménnyel van a nemzetközi sakkélet is. Kedvelik extravagáns stílusát, illetve, hogy az ellenfelet jól felmérve választ magának stratégiát, emiatt nehéz kiismerni. Már 18 éves korában átlépte az álomhatárnak számító 2700-as határt a nemzetközi sakkszövetség Élő-pontszámrangsorában – csak összehasonlításul: Polgár Juditnak ez csak 27 évesen sikerült, és még a sportág másik fiatal zsenijének a svéd Magnus Carlsennek is csak 19 évesen jött össze. „Látásból ismerjük egymást, egyszer bemutattak egymásnak, de nincs vele különösebb viszonyom – mondja Carlsenről. – Még egyértelműen jobbnak tartom magamnál, de van is pár év előnye, az még a jövőben eldől, hogy lehetek-e riválisa. Még nem játszottam ellene, talán az augusztusi sakkolimpián meglesz az első összecsapásunk, ami mindenképpen izgalmas lenne. Hogy világossal vagy sötéttel lenne-e jobb ellene játszani, voltképp mindegy, mert mindketten veszélyesek vagyunk bármelyik színnel”. Richárd Belgrád és Magyarország között ingázik, barátnőjével, a szintén sakkozó Jovana Vojinoviccsal élvezi a fiatalok független életét, azzal az apró különbséggel, hogy munka vagy egyetem helyett a sakk jelenti a mindennapokat. „Nem gondolok egyelőre más, úgymond, civil szakmára, jelenleg is a sakkból élek. Sokan tán nem is gondolnák, de jól lehet keresni, igaz, ez azzal jár, hogy másra nincs is időm. Persze, a szabadidőmet igyekszem én is kihasználni, a barátnőmmel járok szórakozni, moziba, mellette pedig rendszeresen sportolok. Igazából a sakkot leszámítva, ugyanolyan életet élek, mint bárki más”. Viszont biztosan többet utazik, mint a tizennyolc évesek általában. Így adja magát a kérdés: hogy áll a nyelvekkel Richárd?
rapport_richard_img_590_1
rapport_richard_img_590_1
„Az angolt igyekszem használni, bár beszélek németül is, mondjuk erre találóbb azt mondani, hogy tanítottak. Németországban és Svájcban persze sokszor rákényszerültem, hogy használjam, szerencsére megértettek. Oké, nemcsak annyit tudok németül, hogy ja, ja, azért megértetem magam, csak úgy vagyok vele, mint a Gyűrűk urában Gandalf a mordori nyelvvel, vagyis én meg nem szólalok rajta”. Augusztusban is a tetteknek kell inkább beszélnie, Lékó Péter mögött áll a nemzetközi ranglistán, vagyis sokan várják tőle a jó szereplést. Ezt Richárd érzi is, de egyelőre nem gondol a tromsöi versenyre, addig ugyanis van még szűk három hónap. „Néha eszembe jut, hogy sakkolimpián játszom, de igyekszem mindig a legközelebbi célt szem előtt tartani, most is így vagyok ezzel. Hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Leginkább azzal, ha a valódi tudásomat tudnám nyújtani, és nem lenne hiányérzetem egyik parti után sem”. Vélhetően az sem zavarná, ha nem kellene németül interjút adnia.