Hasonló pályafutások az övék: mindketten három dobószámban is a világ élvonalába tartoznak korosztályukban, és kettőben kvalifikálták magukat az ifjúsági olimpiára. A szabályok szerint azonban csak egyikben indulhattak, így a kalapácsvetést választották. Éppen ezért egyikük sem felhőtlenül boldog, hiába az érem.
Nagy-Pál Tamás Bácskay Zsófia a veszprémi Continent Company SE versenyzője, és talán már születése előtt világos volt, hogy melyik sportágat választja. Vérbeli atlétacsaládból származik. Nővérét, Mártit minden versenyére mindnyájan elkísérték, és a kisebbik leányt beszippantotta a dobókör. Edzőt sem kellett sokáig keresgélnie: édesapja, Béla kezdett el vele foglalkozni, tizenegy éves korában.
(SP)YOG-CHINA-NANJING-ATHLETICS
Halász Bence Kiskunhalason ismerkedett az atlétika alapjaival, de a tehetsége gyorsan kitűnt, így a kalapácsvetés fellegvárába, Szombathelyre költözött, ahol a Dobó SE-ben Németh Zsolt és László vette a szárnyai alá. Nem volt gond a közös hanggal, hiszen a 17 éves sportoló tehetségénél csak szorgalma nagyobb: „nekem az edzés a hobbim” – szokta mondani.
És innentől kezdve a két pályafutásról párhuzamosan is beszélhetünk, hiszen óriási hasonlóságokat mutat.
És ez még az olimpián sem változott.
Például mindketten a tavalyi utrechti EYOF-on tették le a névjegyüket, nem is akármilyen teljesítménnyel. Dupláztak: a kalapácsvetés mellett Zsófia súlylökésben, Bence diszkoszvetésben győzött.
Az idei bakui kvalifikációs viadalon is hasonlót produkáltak. A kalapácsvetést óriási fölénnyel nyerték, Bence elképesztő, 87.16 méteres világcsúccsal. „Nem írták el az eredményt?” – kérdezte edzője, amikor sms-ben értesítették róla.
Ráadásul diszkoszvetésben is összejött a kvóta, ahogy Zsófiának is a súlylökésben.
De a szabályok szerint csak egy számban indulhattak, így választaniuk kellett. Csak félig volt nehéz meghozni a döntést, hiszen bár szívük szerint mindkettőben indultak volna, egyértelmű volt, hogy melyik az erősebb számuk.
Ahhoz sem fért kétség, hogy az ötkarikás játékoknál nincs fontosabb számukra ebben az évben, de júliusban a juniorok között is kipróbálták magukat a világbajnokságon. Bence csalódottan tért haza, mert lemaradt a döntőről, Zsófi viszont bejutott, és hatodik helyet ért el.
Aztán elérkezett Nandzsing, ahová mindketten érmes reményekkel utaztak.
Sőt!
Kimondva, kimondatlanul: a legfényesebbet vették célba a dobókörből.
Azonban már a selejtezők során látszott, hogy Zsófiának nagyon nehéz dolga lesz; harmadik helyen jutott a fináléba. A döntőben sem jött ki a lépés, 67.35 métert dobott, ami messze elmaradt idei legjobbjától (73.97), így be kellett érnie a bronzéremmel.
Ami, tegyük hozzá, egyáltalán nem rossz az ötkarikás játékokon, de a 17 éves sportoló csalódott arca a negyedik dobása után elárulta: nem ezért utazott el a világ másik végére.
Bence előjelei ennél sokkal jobbak voltak. Írd és mond: a selejtező során hat (!) métert vert a második helyezettre. Úgy tűnt, felesleges is a döntőt rendezni.
Gondoltuk mi, de a sport ismét bizonyította legnagyobb közhelyét: nincs olyan, hogy lefutott verseny. Bence legjobb dobása ugyanis 81. 90 méter lett, messze saját világrekordjától és 75 centire ukrán ellenfelétől.
Sajnos ezúttal sem írták el, így ezüst lett a vége.
Lemondóan legyintett az utolsó dobása után, már a kalapács röppályáját látva érezte, ebből nem lesz olimpiai bajnoki cím.
„Nagy pofon volt. De erős emberek a kudarcból is tudnak erőt meríteni” – nyilatkozta a balul sikerült junior-vb után.
Kérdés, hogy a dobogó második foka olimpián pofonnak számít-e. Világcsúcstartóként talán igen. De Bence erős. Minden bizonnyal újult erővel vág vele junior pályafutásába.
Mindketten hamar megérzik, hogy a pillanatnyi csalódottság múló állapot. Hiszen történt, ami történt, azok az érmek szépen fénylenek.
