Medencéből zöld gyepre

Tehetséges úszó volt, a szülei nem is szerették volna, hogy sportágat váltson. Végül Magyarics Zoé meggyőzte őket, azóta már korosztályos válogatott, az U17-es csapat a vezetésével jutott az Európa-bajnokság elitkörébe. Élete gólját lőtte a selejtező minitornáján.

Nagy-Pál Tamás Bravúrt hajtott végre nem az U17-es leányválogatott, hiszen Portugáliát maga mögé utasítva továbbjutott az Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörébe. A csapat egyik motorja a szombathelyi Viktória középpályása, Magyarics Zoé volt. A 16 éves tehetséggel beszélgettünk a hazai rendezésű tornáról, a kezdetekről és a jövőről is.

– Lévay Andrea szövetségi edző szerint a portugálok elleni nyitómeccsen olyan teljesítményt nyújtottatok, hogy még ő maga is meglepődött. – Én is úgy éreztem, hogy még soha nem játszottunk ennyire jól. Keveset hibáztunk, szép támadásainkkal pedig megfogtuk őket. Remélem, hogy az elitkörben is hasonlóra leszünk képesek. – Azerbajdzsán ellen bombával szerezted meg másodszor is a vezetést. Hány méterről találtál be? – Körülbelül húsz-huszonötről. Szerintem ez volt pályafutásom eddigi legszebb gólja, de remélem, nem az utolsó. – Korábban nem is próbálkoztál ekkora távolságból? – Egyáltalán nem. – Mi változott? – Eddig sosem mertem elvállalni. Mindig mondták, hogy lőjek messziről, de csak most jött meg hozzá az önbizalmam. – Azon a meccsen abban nem volt hiány: az edzőtök azt látta rajtatok, hogy pillanatra sem fordult meg a fejetekben a pontvesztés. – Az első meccs után egyértelmű volt, hogy nekünk kell nyernünk, nem engedhetjük ki a kezünkből a győzelmet. Ez a mentalitás volt jellemző mindegyikünkre, és sikerre is vezetett. – A szülők, barátok jelenléte is számított? – Először kicsit féltem attól, hogy ott lesznek. Aztán nagyon jól sült el. Szurkoltak akkor is, amikor megkaptuk az egyenlítő gólt. Kellettek a sikerünkhöz. Köszönjük nekik. – Már több mint egy hete elbúcsúztatok egymástól a lányokkal. Hiányoznak? – Remek közösség alakult ki. Mindenki jóban van mindenkivel, rengeteget hülyéskedtünk. A portugálok legyőzése után például egész este szórakoztunk. – Bár Európa egyes országaiban már népszerű a szakág, itthon még mindig nehéz elképzelni, hogyan is kerül kapcsolatba egy kislány a focival. Segíts, kérlek! – Engem a fiúk hívtak focizni, ötödikes lehettem. Az iskolaudvaron játszottunk. Aztán lánycsapat alakult a suliban, akkor kezdtem el komolyabban. Ráadásul pont a mostani szövetségi kapitány, Markó Edina volt az edző. Hívott a Viktóriába, és azonnal mentem. – Előtte is sportoltál? – Rengeteg mindent kipróbáltam, de ennyire egyik sem fogott meg, – Például mit? – Lássuk csak: háromtól tíz éves koromig tornáztam, négy éven keresztül versenyszerűen úsztam, ezen kívül atletizáltam, kézilabdáztam és még lovagoltam is. – Nem semmi! Melyik volt a legkomolyabb? – Az úszás. Legalább hatvan érmet szereztem, tehetségesnek is tartottak, de soha nem szerettem annyira, mint a focit. Konkrétan a labdarúgás miatt hagytam ott az uszodát. – Meg tudod fogalmazni, hogy a sikereid ellenére mi tetszett jobban a futballban? – Az úszás nekem unalmas volt. Csak nyomjuk a hosszokat. A fociban játék van, rengeteg passzal, és nem utolsósorban: labda. Sokkal több mindent csinálhat az ember, nem ugyanazokat a mozdulatokat kell ismételni.

– Érzésekkel nehéz vitába szállni. Volt, akinek sikerült? – A szüleim eleinte nem nagyon támogatták az elképzelésemet. Azt szerették volna, ha továbbra is az uszodába járok, egy évig nem engedtek focizni. De aztán látták, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel az álmommal, így sok veszekedés után sikerült meggyőznöm őket. – Sosem tudjuk meg, mit vesztett veled az úszósport. És ha Zoé kívülről nézi Zoét, mit mond? Milyen játékossá fejlődött az öt év alatt? – Egyelőre gyengeségem a védekezés. Nem nagyon szeretek visszamenni, lusta vagyok hozzá, de törekszem arra, hogy ez megváltozzon. Erősségem az, hogy jól látok a pályán, pontosan passzolok, lövök, és gyors is vagyok. Ennek megfelelően leginkább támadófeladatokat szoktak kérni tőlem az edzők. – Lévay szerint vezér is vagy a pályán. – Ha irányító középpályást játszom, muszáj, hogy az legyek. Mindig kérik, hogy vegyem hátamra a csapatot, és ez többnyire sikerül. – Bár fiatal korod ellenére már az NB I-ben szerepelsz, itthon még csak amatőr labdarúgó lehetsz, hiszen gyerekcipőben jár a szakág. Szeretnél később profi lenni? – Ez a célom. Szeretnék külföldön játszani. Mindenki arról álmodozik, hogy a legjobb csapat, vagyis a Wolfsburg játékosa lehessen, de én szívesen szerepelnék a Lyonban vagy Angliában. Tudom, ez meredek álom, de dolgozom azon, hogy megvalósulhasson. – És kicsit korábban, a tavaszi elitkörben mi a terv? Mennyire jött meg az étvágyatok? – Ki ne szeretne eljutni az Eb-re? Rajtunk nem fog múlni, felkészülünk becsülettel. De a realitás talaján maradva már azzal is elégedettek lehetünk, ha tisztesen helyt állunk, és senkitől nem szenvedünk súlyos vereséget.