Reális a cél, ha a gyerek a Liverpoolban akar játszani?

Takáts-Rezsu Emese mentáltrénerrel többek között az élsportolók eredményeinek a fiatalok motivációjára gyakorolt hatásáról és a reális célok fontosságáról beszélgettünk.

Az elmúlt néhány évben több olyan sportág vagy szakág magyar képviselője is eljutott a nemzetközi élvonalig, amelyben előtte hosszú időn át nem szurkolhattunk hazánk kiválóságainak a legjobbak között. Ilyen például labdarúgásban a Liverpoolban remeklő Szoboszlai Dominik, atlétikában a rövidtávfutóként 400 méteres fedett pályás Eb-t nyerő Molnár Attila, kerékpárban a Girón rózsaszín trikót viselő, olimpiai negyedik Valter Attila, a három bringás szakágban is jeleskedő, olimpiai és vb-negyedik Vas Kata Blanka vagy a tekvondóban brillírozó Márton ikerpár, az olimpiai bajnok Vivana és a világbajnok Luana is.

A kétezres évek eleji, zsinórban három olimpiai aranyat nyert férfi vízilabda-válogatott sikereit követően nem igen találtunk olyan fiatal pólóst az uszodákban, aki ne az olimpiai bajnoki címet nevezte volna meg legfőbb céljaként. A fentebb példaként említett sportágakban viszont, ha pár esztendővel ezelőtt megkérdeztünk egy utánpótláskorú sportolót a vágyálmairól, visszafogottan fogalmazott, mert maga sem láthatta elég tisztán a túlzónak tűnő cél eléréséhez vezető utat és talán az edzéstársai olyasfajta gúnyos reakcióitól is tartott, minthogy: magyarként ezt mégis hogyan gondolod?

Az élsportolók eredményei a fiatalok célkitűzéseire, motivációjára hatást gyakorolnak. És ma már nem nevetik ki a tinédzser labdarúgót a többiek, amikor kijelenti, az ő célja az, hogy a világ egyik legjobb klubcsapatában játsszon.

A témában kíváncsiak voltunk a szakember meglátásaira. A nemrégiben a  II. Sport Coaching és Mentáltréning Konferencián a fiatal sportolókkal szemben támasztott elvárásokról, a megfelelési kényszerről és a mentális egészségről előadást tartó Takáts-Rezsu Emese nemcsak sport coachként, mentál- és csapatépítő trénerként, hanem biológusként is széleskörű rálátással bír az utánpótláskorúakra.

„Amikor a fiatal azt látja, hogy egy hozzá közelebb álló, elérhetőbb, netán a környezetéből kikerülő sportoló jut el magas szintre, akkor könnyebben elhiszi, hogy neki is sikerülhet ugyanazt az utat bejárnia, hiszen több hasonlóságot is felfedez a pályafutásukban – mondja. – Az utánpótláskorúak motivációjára nagyon pozitív hatást gyakorolnok a közelségben lévő példaképek. Ha egy sportágban valaki hosszú idő után elsőként ér el kiemelkedő nemzetközi eredményeket, akkor felvetődik a kérdés, hogy az adott sportoló előtt milyen példák álltak? Ezt a jelenséget vizsgálhatjuk pszichológiai és mentális elméletek mentén is, ám a számos befolyásoló tényező mellett a sikerességben jelentős szerepet játszik, hogy a húsz-harminc évvel ezelőttinél jóval nyitottabb világban sokkal több olyan értékes információhoz juthattak, amelyeknek birtokában nagyobbat mertek álmodni. A globalizáció pozitív hozadéka, hogy sok mindenhez hozzáférünk, az interneten számos dolgot megtudhatunk az élsportolók munkájáról, mentalitásáról vagy éppen táplálkozásáról. 

A mentális segítők egyik legfontosabb feladata arra sarkallni az utánpótláskorú sportolót, hogy a célkitűzései reálisak legyenek. A fiatalnak napi szintre is ajánlott lebontania a feladatokat, érdemes naplóznia is,  hiszen akkor a fejlődési folyamat nyomon követhető és így a kitűzött cél felé vezető úton biztosabban  megmarad a motiváció, a fegyelem, a monotonitástűrés.”

A szakember szerint a legideálisabb az lenne, ha minden fiatal sportolónál a képességeihez, aktuális szintjéhez mérten, egyénre szabva fogalmaznák meg a célokat.

„Az ideális fejlődés érdekében érdemes figyelembe venni, hogy kinek mi számít még teljesíthető kihívásnak. Például, ha egy tehetséges gyerek magasabb korosztályban, nála idősebbek között sportol, akkor lényeges kérdés, hogy éri-e elég sikerélmény és képes-e megélni az énhatékonyságát.”

Takáts-Rezsu Emese hangsúlyozza, hogy a sportszülők szerepe ebben a témakörben is nagy jelentőséggel bír.

„Nem példátlan, amikor a gyerek azért küzd teljesítményszorongással, vagy megfelelési kényszerrel, mert otthon túl nagy az elvárás, még ha azt alapvetően a segítő szándék is vezérli.

Ezért is fontos, hogy a szülők képesek legyenek konstruktívan együttműködni az edzőkkel és a gyerek sportkarrierjét segítő további szakemberekkel. A befutott élsportolók mögött, a legtöbb esetben számos területre kiterjedő, alapos csapatmunka áll. Természetesen akad olyan gyerek, aki nem igényel sportpszichológust vagy mentáltrénert, mert egyszerűen a személyisége, a genetikai csomagja, a hozott mintái átsegíti őt az utánpótláskori kritikus pontokon. Viszont sokan vannak, akiknek szükséges ez a támogatás ahhoz, hogy tudatos edzésmunkát végezzenek, egészséges önbizalmuk legyen, reális célokat fogalmazzanak meg és ki tudják bontakoztatni a ténylegesen bennük rejlő potenciált.”

(Kiemelt képünkön: Szoboszlai Dominik rengeteg fiatal számára vált példaképpé Forrás: telekom.hu)