UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2014-10-28 19:56

Éles-kritika a képzésről

Ettől az évtől az egyéni képzés vált hangsúlyossá Veszprémben. Az ok: bár csapatként mindig nagyon eredményesek voltak a bakonyaljaiak, egyénileg kevés sikeres kézilabdázó jött ki a műhelyből. Az ifjúsági edző, Éles József beszél a változásokról, és – szokásához híven – kemény kritikát fogalmaz meg.

reb A hazai terepen ritka kivételektől eltekintve verhetetlen az MKB-MVM Veszprém felnőttcsapata, és az elmúlt évek szisztematikus munkájának köszönhetően egyre nagyobb eséllyel lép pályára a nemzetközi porondon is. A felnőttekhez hasonlóan az utánpótlás ugyancsak rendszeresen szállította az eredményeket – csapatként legalábbis. Ha továbbmegyünk azonban, tapasztaljuk, hogy az első csapatban már alig-alig találunk a bázisról érkező fiatalt. Érzékelték ezt a királynék városában is, ahol ettől az évtől más alapokra helyezik az utánpótlásképzést.
eles_jozsef_blikk
eles_jozsef_blikk
– Eddig elsősorban az volt a cél, hogy minél jobb csapatokat rakjunk össze, és eredményesek legyünk – kezdi Éles József, az ifjúsági csapat edzője. – Ez működött is, csakhogy kevés olyan tizenkilenc-húsz éves játékos jött ki ezekből a gárdákból, akik képesek megállni a helyüket a legjobbak között. Háttérbe szorult az egyén, az egyéni képzés. Emiatt struktúrát váltottak: sokkal nagyobb súlyt fektetnek a játékosok egyéni képzésére. Azaz a gyakorlatban külön foglalkoznak az átlövőkkel, irányítókkal, beállókkal, hogy a kiváló kondíció mellett 18-19 éves korára mindenki kifogástalanul tudja az összes cselt, leforgást, indulást, mozgást. Persze eddig is voltak ilyen foglalkozások, csak nem ekkora mennyiségben. Az új rendszer máris átesett az első finomhangoláson, az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján. A taktikai képzés visszaszorulása miatt néhány komolyabb vereségbe is beleszaladtak az utánpótlás-csapatok, ezért közelítik egymáshoz az arányokat. De a legfontosabb továbbra is az egyéni képzés.

Az Éles József Kézilabda Iskola hét-nyolc éves kortól foglalkozik a fiatalokkal, egészen a gyermekbajnokság utolsó korosztályáig, utána a játékosokat a Veszprém utánpótlásába irányítja.

A Veszprém valaha volt legeredményesebb góllövője úgy látja, nagy gond, hogy idehaza jellemzően ugyanahhoz a játékosanyaghoz tudnak nyúlni az edzők, míg a környező országokban egy-két évente felbukkannak új tehetségek. Az ottani struktúra is minta volt az átalakításkor: az egyéni képzés a hangsúlyos, persze rendszerbe építve.
eles_jozsef_kezisuli
eles_jozsef_kezisuli
A cél mindenesetre az, hogy két-négy év múlva már érződjön a hatás, azaz, hogy több játékost tudjanak továbbadni a legjobb felnőttek közé. Megjegyzi azonban, nem érdemes a bakonyaljai klubot egy kalap alá venni a hazai ellenfelekkel. – Azért a Veszprém teljesen más színvonalat képvisel mint az itthoni riválisok nagy része. A klubnak Európában is komoly céljai vannak, ehhez kiforrott játékosok kellenek, nagyon nehéz fiatalokat beépíteni. Ahhoz, hogy valaki itt az első csapatba kerüljön, olyan extraklasszis szükséges, amilyen csak nagyon ritkán kerül elő. Ugyanakkor senkiről sem mondanak le, mert szerinte könnyen előfordulhat, hogy a ma még nem a legjobbnak látszó fiatal évek múlva klasszissá érik. Igyekeznek menedzselni a fiatalokat, minden korosztályban mindenkinek a lehető legtöbb játéklehetőséget biztosítani. Éles szerint ez kulcskérdés: csak a pályán, tapasztalatszerzés közben teljesedhetnek ki az ifjak. A filozófiát bizonyítja, hogy a tavaly az NB I/B-ben győztes juniorcsapat több tagját a Balatonfüred NB I-es csapatához irányították, így idén az élvonalban pallérozódnak. Külföldi együttesek is lehetnek a továbblépés állomásai, ahonnan néhány év játék után kiteljesedve térhetnek vissza a fiatalok. Egyébként a szókimondásáról mindig is ismert Éles a nevéhez méltó kritikát fogalmazott meg a sportág új nemzedékeiről: – A magyar kézilabda-utánpótlás, a leány és fiú is, egyaránt gyászszalagot ölthetne magára. Szerintem az elmúlt tíz évben senki nem foglalkozott megfelelően az utánpótlással, most sem működik kidolgozott, igazán jó rendszer. Nagyra tartom a nyáron Európa-bajnoki ezüstérmet szerző U18-as fiúválogatottat, de nagyon vigyázni kell rájuk. Volt már eredményes társulat korábban is, ám ha nem játszanak, eltűnnek.