UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2014-11-09 12:43

Két ezüst rövid története

Virbán Gábor és Erdélyi Roland sem bírt orosz ellenfelével a döntőben, így ezüstéremmel térhet haza az anapai junior Európa-bajnokságról.

Nagy-Pál Tamás Az oroszországi Anapában zajló junior Európa-bajnokság utolsó napján, a döntőkben két magyar volt érdekelt. Egyikükre sem várt egyszerű feladat, hiszen hazai versenyző ellen kellett szorítóba lépniük. Farkas József vezetőedző utoljára jelentett nekünk a helyszínről:
Virbán Gábor1
Virbán Gábor1
Elsőként a 48 kg-os Virbán Gábor meccséről számolt be, aki Nyikita Piszkunovval küzdött az aranyéremért. „Gábor nem tudta hozni azt, amit idáig. Úgy érzem, kicsit belefáradt a tornába. Ez már a negyedik meccse volt, és kikészültek az idegei. Már a kondija sem volt tökéletes, lassan és enervált mozgott, ráadásul a súlyát is nehezen tartotta. Megpróbált mindent, de az orosz nagyon friss volt, otthon is szerepelhetett, így minden körülmény neki kedvezett, meg is nyerte az összecsapást. A meccs után Gábor maga kérdezte meg tőlem: mi hiányzott Józsi bá? Nem volt hitem? Ha már ez kétségként merül fel benne, akkor valószínűleg saját maga sem hitt a sikerében.” Erdélyi Rolandra sem várt könnyebb feladat 80 kg-ban Tyimerkan Almakajev ellen. „Nem bokszolt rosszul, főleg a képességeihez képest. Nagy teher volt neki ez a finálé, bronznál fényesebb éremben nem reménykedett. Ellenfele jobb volt nála, ehhez nem fért kétség, de küzdésből ő is jelesre vizsgázott. Ezüstérem lett a jutalma.” Farkas összességében sikeresnek ítélte meg az Oroszországban elért eredményt. „Tizenegy orosz szerepelt a döntőben, ezen kívül két-két magyar, ukrán, azeri, olasz és ír. Erre büszkék lehetünk. Szereztünk három érmet és egy ötödik helyet, szóval, jó kis csapat ez. Pedig nagyon erős volt a mezőny. Ennek ellenére biztos voltam benne, hogy ilyen jól szerepelünk, mert rengeteg munkát végeztek el a gyerekek, mind az edzőtáborokban, mind a szakosztályukban.”