UtánpótlásSport
2024. május 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-11-22 12:07

Szomszédoló Darazsak

A rutinszerzés érdekében a Soproni Darazsak Akadémia az osztrák-szlovák közös felnőttligában indítja női  kosárlabda juniorcsapatát. A kezdeményezés tapasztalatairól a társulat vezetőedzője, Horváth József beszél.

reb Több sportágban jelentős probléma, hogy az utánpótlás-korosztályból éppen csak kilépő vagy hamarosan kikerülő játékosok nem kapnak elég lehetőséget a felnőttek között, és annak a hiányában nehéz a korosztályváltás. Ez az a periódus, amelyben olykor eltűnnek a nagyreményű játékosok, mert nem tudják elég hamar kivívni a helyüket a legjobbak között. A Soproni Darazsak kosárlabda-akadémián érzékelik a problémát: az elmúlt években már  versenyeztették a juniorcsapatukat a másodosztályban (vagy az amatőrbajnokságban, aminek éppen hívták), hogy a fiatalok megkapják a szükséges játékperceket.
darazsak_kosar_rebay_viktor
darazsak_kosar_rebay_viktor
Idén azonban továbbmentek. Már évekkel ezelőtt felmerült annak a lehetősége, hogy az osztrák-szlovák közös ligában induljanak a lányok, ám a vezetőedző, Horváth József elmondása szerint akkortájt egyszerűen nem volt annyi játékos, hogy értelme legyen a nevezésnek. Az aktuális szezonban viszont már igen, így csatlakoztak az osztrák élvonalbeli és szlovák alsóházi együtteseket tömörítő sorozathoz. Az első elképzelés szerint néhány felnőttjátékos is szerepelt volna, ám a Sopron első csapatából időközben ketten is várandósak lettek, így valóban junioroké a szó. Továbbá, játszik a kézilabdázó Ivo Diaz lánya, Laura is, aki a kubai állampolgársága miatt a felnőttek között még nem kaphat szót. A Darazsak fölényes hazai győzelemmel kezdett, azután három vereséget szenvedett, így az utolsó előtti helyen áll. – Idén is szóba került, hogy magyar sorozatban szerepelünk, ám az gyengébb lett volna, és több utazással is járna – részletezi Horváth József. – Az ellenfeleink változó képességű, de jellemzően erősebb csapatok, abszolút ideális ellenfelek. Azok a fiatalok, akik – jogosan – még csak perceket kapnak a Sopronban, itt felnőttek ellen szerezhetik meg a szükséges tapasztalatot. Nagyon ügyelek arra, hogy senkit se terheljek túl, épp ezért, előfordult már, hogy nem a legerősebb felállásban küldtem pályára a lányokat. Ilyenkor persze nehéz, hiszen mindenki nyerni akar, és a játékosok tudják, hogy teljes csapattal sikerülne is. Ám meg kell érteniük, nem mindig az eredmény, sokkal inkább az adott cél, a fejlődés a lényeg. A profi játékossá váláshoz ez éppúgy szükséges, mint a játékpercek száma. A csapat hátra levő hazai mérkőzéseinek időpontja: 2014.11.29., 17.00 Soproni Darazsak Akadémia – UBI Graz 2014.11.30., 16.00 Soproni Darazsak Akadémia – BKŽ Levice 2014.12.10., 20.15 Soproni Darazsak Akadémia – Flying Foxes SVS Post 2015.01.14., 20.00 Soproni Darazsak Akadémia – BC Vienna 87 2015.01.31., 20.15 Soproni Darazsak Akadémia – BK Petržalka 2015.02.15., 20.15 Soproni Darazsak Akadémia – Basket Flames