UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2014-11-27 20:43

Négypályás pontgyáros

Mócsán Bálint 17 évesen 16 pontot szórt a MAFC utolsó felnőtt élvonalbeli meccsén. A négy csapatban párhuzamosan szereplő játékos nem várta, hogy idén ennyit lép előre, de mindig a sikerre koncentrál.

reb A MAFC-nak a Jászberény elleni, hosszabbításos partin aratott győzeleméből jókora részt vállalt a hazaiak 17 éves kosárlabdázója, Mócsán Bálint. Tizenhat pontot szerzett a felnőtt NB I A-ban, ráadásul négy triplát is a kosárba varázsolt. A rengeteg légióst és jellemzően rutinos játékost foglalkoztató élvonalban egyáltalán nem megszokott az efféle teljesítmény. – Összetehetem a két kezemet, hogy ilyen sokat szerepelhettem – nyugtázza Mócsán a felvetést. – Sok sérültünk van, de még így is küldhetett volna mást a pályára az edző, hálás lehetek neki, hogy bízott bennem. Nekem is kérdés volt, képes vagyok-e bizonyítani a legjobbak között. Igazából nagyon örültem. A meccs után rengeteget gratuláltak, olyanok is, akiket nem ismerek. Remélem, példát mutattam, hogy kemény munkával fiatalon is lehet jól szerepelni az első osztályban.
Mócsán Bálint
Mócsán Bálint
A vezérszerep, az élen járás mindig közel járt hozzá: saját elmondása szerint szinte amióta tíz éves kora óta kosarazni kezdett a MAFC-ban, mindig meghatározó figura volt az aktuális csapatában. A nehéz helyzetben rá számítanak a társak, őt keresik a labdával, az edző benne látja a biztos kezű végrehajtót. Bálint érzi a felelősséget, hogy neki kell jó döntéseket hoznia, de valódi versenyzőtípusként ez feldobja. – Nem arra szoktam gondolni, hogy jaj, mi van, ha elrontom. Az jár a fejemben, mi történik, amikor sikerült. Amennyiben mégsem, tiszta a lelkiismeretem, mert mindent megtettem. Egy-másfél éve felemás helyzetbe került: nehéz volt megszoknia, hogy míg a korosztályos csapatában meghatározó, a felnőttek között szinte „senki" volt. Megharcolt a pozíciójáért, s ezalatt rengeteget fejlődött. Úgy érzi, hogy mivel a felnőttekkel edz, sokkal gyorsabb lett a játéka, hamarabb hozza meg a döntéseket. Azért tudja, hogy fejben mindenképpen fejlődnie kell, mert még mindig nem látja meg ugyanazokat a helyzeteket, mint a felnőttek. Erényének a bátorságot és a kitartást tartja. Utóbbi az, amit a kosárlabdának köszönhet. Mócsán a junior, az U21-es, az NB I/B-s és A-s csapatban is játszik, így a szabadidő az életében ismeretlen fogalom. A kosárlabda az élete, a falon is átmegy érte. De ez sok lemondással jár. - Nagyon sűrű a program, nyilván sokszor előfordul, hogy örülnék, ha nem meccsre vagy edzésre készülnék. Az biztos, kevesebb szabadidőm van, mint a velem azonos korú, nem sportoló fiatalnak. Viszont a kosárlabda kitartást ad: igenis, elérem, amit akarok. Lépcsőfokonként haladnék. Szeretnék stabil élvonalbeli játékos lenni, majd válogatott, s ha olyan ajánlatot kapok, akár légiós. A hét végi teljesítményével kisebb fokot már átlépett: a szezon elején egyáltalán nem tervezte, hogy novemberben 16/12-t szór felnőttbajnokin. A siker, a visszaigazolás fontos neki. Nem közhely, erőt ad a mindennapokra. Nagy jelentőséget tulajdonít az egyéni elismerésnek is. – Talán az eddigi legkellemesebb, a sportágból származó élményem, amikor két éve a kadetbajnokság döntőjén a legeredményesebb játékos lettem, és a legjobb ötösbe is bekerültem. Utóbbit előtte célként fogalmaztam meg magamban. Szerintem az egyén és a csapat sikere hasonlóan fontos, fiatalon az előbbi lényegesebb. Az véteti észre a játékost a csapatokkal, segít profivá válni. És amit a legfontosabb, ha egyénileg a legtöbbet hozzuk ki magunkból, a csapat is szárnyalhat.