UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2015-02-23 16:02

Érmes reményeink (videóval)

Érmeket, köztük aranyat is vár a szakvezetés a maribori kadet és junior Európa-bajnokságon szereplő magyar vívóktól. A kardozó Márton Anna és a férfi párbajtőrcsapat az esélyesek közé tartozik, jó eredmény várható női tőrben, de meglepetések is születhetnek.

Pusztai Viola Tizenhárom érem – ennyit gyűjtöttek összesen tavaly Jeruzsálemben a magyar kadet- és a juniorvívók az Európa-bajnokságon. 2014-ben kivételesen jó éve volt az utánpótlásnak, a sikersorozat 2015-ben Mariborban folytatódhat. A szakvezetés érmeket, közte aranyat is vár a kontinensviadalon. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány szerint nem lehetetlen, hogy a fiatalok megközelítsék a tavalyi teljesítményt. – Teljes csapattal utazunk Mariborba. Azok többsége, akik egy évvel ezelőtt a kadetben hozták az eredményeket, időközben átléptek juniorba. Az idősebbek mezőnyében viszont az érmesek majd mindegyike pástra lép az Eb-n. A szezonban eddig elért eredmények biztatóak. Márton Anna például az elmúlt hétvégén a genti felnőtt Világ Kupán harmadik lett, ő az Eb-n is az esélyesek között van, mint ahogy a junior férfipárbajtőr-csapat is. Utóbbi Jeruzsálemben az első helyen végzett, de abból a gárdából csak Bányai Zsombor a tagja a jelenlegi csapatnak. Mellette az ifjúsági olimpiai és a kadet-világbajnok Esztergályos Patrik, a kadet Eb-második Siklósi Gergő, és junior Világ Kupa-második, kadet korú Nagy Dávid küzd a minél jobb helyezésért. A nemzetközi versenyeken remeklő leány tőrözők szintén az éremesélyesek közé tartoznak. Közülük hárman – Kondricz Kata, Pásztor Flóra és Tóth Janka – a kadetek és a juniorok között is megmérettetnek egyéniben és csapatban is. A junior tőröző Dósa Dániel ugyancsak remek idényt produkált: három VK-n is nyolc közé került, Londonban a harmadik helyen végzett.

Tőr. Eredmények, 2014. Kadet: 2. leánycsapat: Kálmán Eszter, Kondricz Kata Pásztor Flóra, Tóth Janka. Junior: 3. Németh András, 2. férfi csapat: Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Németh András, Mészáros Tamás. A maribori Eb-keret. Kadet. Fiú tőr: Bellovicz Gábor (Honvéd), Bencze Attila (Honvéd), Frühauf Benjámin (MTK), Mészáros Tamás (UTE). Leány tőr: Hajas Nóra (Törekvés), Kondricz Kata (Honvéd), Pásztor Flóra (Törekvés), Tóth Janka (Törekvés). Junior. Férfi tőr: Dósa Dániel (Törekvés), Insperger Sámuel (MTK), Mészáros Tamás (UTE), Németh András (Honvéd). Női tőr: Kondricz Kata (Honvéd), Oravetz Barbara (Honvéd), Pásztor Flóra (Törekvés), Tóth Janka (Törekvés).

– Ha kadetben a fegyvernemenkénti rangsort nézzük, akkor a tőr áll az első helyen, azt követi a párbajtőr, majd a kard. Utóbbiban a férfi szakág kisebb hullámvölgyben van, nem születtek túl biztató eredmények idén. Ebben a korosztályban mindig is jól szerepeltünk, megvárjuk, mit hoz az Eb, illetve a vb, azt követően pedig leülünk az érintett edzőkkel, hogy átbeszéljük a fiatalok felkészítését.

Kard. Eredmények, 2014. Kadet: 1. Záhonyi Petra, 3. leány kardcsapat: Kelecsényi Mirabella, Kern Bianka, Papp Borbála, Záhonyi Petra. Junior: 1. Márton Anna, 2. női csapat: László Luca, Márton Anna, Papp Borbála, Záhonyi Petra. A maribori Eb-keret. Kadet. Fiú kard: Darkó Botond (Vasas), Mészáros Balázs (UTE), Nagy Martin (BVSC), Urbán Ádám (Debrecen). Leány kard: Bérczy Dorottya (BVSC), Kelecsényi Mirabella (BVSC), Kern Bianka (KVSE), Papp Borbála (BVSC). Junior. Férfi kard: Bancsics Máté (GEAC), Dobó István (Nagykanizsa), Kossuth Bálint (UTE), Péch Miklós (MTK). Női kard: Kelecsényi Mirabella (BVSC), Márton Anna (MTK), Papp Borbála (BVSC), Záhonyi Petra (Kárpáti).

Juniorban sem sokkal jobb a helyzet. A szezonban csupán Bancsics Máté jutott a Világ Kupán nyolc közé: a dormageni viadalon harmadik lett. A női junior párbajtőrözők közül is csak Kun Anna ért el érmes helyezést. Ő éppen az Eb-re került formába: a legutóbbi, burgosi Világ Kupán a harmadik helyen végzett. A csapat – Bohus Réka, Felker Adrienn, Kun Anna, Siklósi Enikő – ugyanaz, amely tavaly Jeruzsálemben is pástra lépett. Az akkori hetedik helynél mindenképpen előbb akarnak végezni. Udvarhelyi Gábor szerint ha az amerikai kosárlabda-csapatról lenne szó, sokkal könnyebb lenne az esélylatolgatás. Vívásban azonban bármi megtörténhet: ahogy tavaly Esztergályos Patrik nem tartozott az esélyesek közé, mégis kadet-világbajnok lett, majd megnyerte az ifi olimpiát, úgy idén is születhetnek hasonló meglepetések.

Párbajtőr. Eredmények, 2014. Kadet: 2. Siklósi Gergely, 3. fiúcsapat: Bakos Bálint, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely, Tóth Gergely. Junior: 3. Bohus Réka, illetve Bányai Zsombor és Hamar Balázs, 1. férficsapat: Bányai Zsombor, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor, Hamar Balázs A maribori Eb keret. Kadet. Fiú párbajtőr: Andrásfi Tibor (BVSC), Bende Bence (Szombathely), Mestyanek Máté (BVSC), Nagy Dávid (Vasas). Leány párbajtőr: Fekete Laura (Debrecen), Ladányi Nelli (Szolnok), Nagy Kinga (Diósgyőr), Szőke Sára (Vasas). Junior. Férfi párbajtőr: Bányai Zsombor (Vasas), Esztergályos Patrik (Tata), Nagy Dávid (Vasas), Siklósi Gergely (Balaton). Női párbajtőr: Bohus Réka (AVA), Felker Adrienn (Tata), Kun Anna (Tata), Siklósi Enikő (Balaton).