UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2015-03-26 22:32

Kétvállas bronz Klaudiától

Sándor Klaudia egy perccel a bronzmérkőzés befejezése előtt két vállra fektette a török Topkut. A női verseny első magyar csoportja mélyről jött fel, hiszen úgy kezdte a napot, hogy négy mérkőzésből négyet elvesztett Wałbrzychban, az U23-as Eb-n. Orosz, azeri, finn és svéd arany született.

Szekeres István Idéztem már a régi birkózóbölcsességet az előző napokban: kizárólag jótékony sorsolással nem lehet túl messzire jutni, az éremszerzéshez legalább egy nagy győzelemre szükség van.
Sándor Klaudia
Sándor Klaudia
Sándor Klaudiának nem jutott kedvező sorsolás, hiszen elsőre kikapta a 69 kg későbbi aranyérmesét, a svéd Fanny Grandint. Az volt a segítségére, hogy a fogásnemben kevés, mindössze húsz ország indít versenyzőt a wałbrzychi U23-as Eb-n. A legerősebbek természetesen köztük vannak, így hiába kicsi az egyes súlycsoportok mezőnye, minden egyes győzelemnek nagy értéke van. Klaudia súlycsoportjában mindössze 12 induló volt, ő pedig a 4-es rajtszámmal csak a negyeddöntőben kapcsolódott a versenybe. Kikapott a később győztes svédtől, de automatikusan a bronzmérkőzés szereplője lett. Az ellenfele a helyosztóra a török Sinem Topku volt. A 21 éves edirnai versenyző 2010-ben bronzérmet nyert a kadet Eb-n, tavaly kilencedik a junior Eb-n és tízedik a vb-n. Ma 8-6-ra megverte a fehérorosz Levcsenkót, majd az elődöntőben a Klaudiát legyőző svéd Grandintól csak hatalmas küzdelemben, 10-9-re kapott ki. Az FTC és a Gyál TBE junior Eb-ötödik versenyzője alaposan megharcolt a bronzmérkőzés első akciójáért, végül levitte török ellenfelét (2-0). Könnyebben jött össze Topku levitele (2-2). Ettől kezdve azonban sorozatban jöttek a magyar mögékerülések, Klaudia szinte sokszorosítóval gyártotta őket. 4-2-vel zárta az első menetet, majd a másodikban két perc alatt eljutott 12-4-ig. Akkor a török beugrott lábra, de a magyar a hátára billentette. és tusolta. A remek teljesítmény megérdemelt bronzot ért.

A MAGYAR MÉRKŐZÉSEK Selejtező. 60 kg (10): Gledre Blekaityte (litván) – Reinis Borostyán tus, 6-1-nél. Negyeddöntő. 48 kg (13 induló): Karalina Tjapko (lett) – Kőrösi Kitti 10-0. 55 kg (11): Larisza Szkobljuk (ukrán) – Jäger Szimonetta 5-2. 69 kg (12): Fanny Grandin (svéd) – Sándor Klaudia tus, 8-3-nál. Bronzmérkőzés. 69 kg: Sándor – Sinem Topku (török) tus az 5:01. percben, 12-4-nél.

A nap négy aranyérme közül kettő került a szovjet utódállamokba (Oroszország, Azerbajdzsán), illetve Észak-Európába (Finnország, Svédország).

VÉGELSZÁMOLÁS Az egyes súlycsoportok U23-as Európa-bajnoka és a magyar szereplő helyezése 48 kg: 1. Nagyezsda Fjodorova (Ororszország),… 12. Kőrösi Kitti 55 kg: 1. Aljona Kolesznyik (Azerbajdzsán),… 8. Jäger Szimonetta 60 kg: 1. Petra Olli (Finnország),… 8. Reinis Borostyán 69 kg: 1. Fanny Grandin (Svédország),… 3. Sándor Klaudia