UtánpótlásSport
2026. január 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2015-04-07 19:19

Nyolcig jutottunk

Nem hozott érmet a juniorok egyéni versenyének zárónapja. A férfi kardozók közül Kossuth Bálint, míg a női párbajtőrözők mezőnyében Kun Anna a nyolc között búcsúzott. A női kardcsapat holnap a négy közé jutásért vív, a férfi tőrözők a 13. helyen végeztek.

Pusztai Viola Míg a juniorok egyéniben remekeltek a maribori Európa-bajnokságon, a taskenti világbajnokságon kevésbé jött ki a lépés. Az utolsó nap előtt csupán a párbajtőröző Bányai Zsombor szerzett érmet, amellett három helyezés jutott a magyaroknak. A férfi kardozóktól már az is nagy eredménynek számít, hogy Bancsics Máté nyolc közé jutott az Eb-n. Attól a GEAC vívója a vb-n sem volt messze. Pedig a 64 között az ukrán Nyikityin, majd a 32 között a brit Webb ellen is vékony jégen táncolt, hiszen mindkét asszót döntő tussal nyerte meg. A nyolcaddöntőben viszont végig vezetett a belga De Visscher ellen – 14-10-re is −, de a végén mégis az ellenfél örülhetett: nyert 15-14-re.
Kossuth Bálint az egyiptomi Amer elleni asszóban Forrás: FIE
Kossuth Bálint az egyiptomi Amer elleni asszóban Forrás: FIE
Péch Miklós a tizenhatig vezető úton két oroszt is 15-13-mal búcsúztatott, a nyolc közé jutásért a dél-koreai Li Dzsong-dzsun-t kellett volna legyőznie. Az MTK kardozója az első szakasz után még 8-5-re vezetett, de az ellenfele a szünetben összekapta magát, és zsinórban kilencszer talált. Ekkor Péch még kozmetikázott az eredményen, de így is kikapott 15-10-re. Közben Kossuth Bálint még a páston küzdött a továbbjutásért. Az előző körben döntő tussal nyert az ukrán Platonov ellen, s most is bizonyította: kötélből vannak az idegei. A német Redwanz az asszó elején hamar előnyt szerzett, és öttel is vezetett. Az UTE vívója viszont visszajött a meccsbe, sőt 11-11 után meglépett három tussal, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A vége 15-12 lett. A nyolc között az egyiptomi Amerrel hozta össze a sors, aki gyorsan a kezébe vette az irányítást, és már 11-3-ra vezetett, amikor Kossuth elkezdte a felzárkózást. A bravúr azonban nem sikerült, a magyar fiú 15-11-re kikapott, így végül a hetedik helyen végzett. A világbajnokságot az amerikai Eli Dershwitz nyerte.

Junior férfi kard egyéni, 97 induló. A csoportmérkőzéseken: Bancsics Máté 5 győzelem/1 vereség, Péch Miklós 4/1, Kossuth Bálint 4/2. A 32 közé jutásért: Péch-Andrejev (orosz) 15-13, Bancsics-Nyikitin (ukrán) 15-14, Kossuth-Carvajal (venezuelai) 15-9. A 16 közé jutásért: Bancsics-Webb (brit) 15-14, Péch-Kraszilnyikov (orosz) 15-13, Kossuth-Platonov (ukrán) 15-14. Nyolcaddöntő: Kossuth-Redwanz (német) 15-12, Bancsics-De Visscher (belga) 14-15, Péch-Li (dél-koreai) 11-15. Negyeddöntő: Kossuth-Amer (egyiptomi) 11-15. Végeredmény: 1. Eli Dershwitz (amerikai), 2. Francesco Bonsanto (olasz), 3. Jules-Emile De Visscher (belga) és Mohamed Amer (egyiptomi), …7. Kossuth Bálint (edző: Kossuth Ferenc, válogatott edző: Varga József), …12. Bancsics Máté, …14. Péch Miklós.

A női párbajtőrözők közül Siklósi Enikő már a 64 között búcsúzott, Kun Anna és Bohus Réka ellenben simán vette a kört. A tavaly Plovdivban a döntőig menetelő, ezüstérmet nyerő Bohus a 32 között is csak röpke pillanatig engedte át a vezetést a lengyel Rutznak, aztán 15-12-re behúzta a meccset.
Kun Anna a kínai Qinnel küzd Forrás: FIE
Kun Anna a kínai Qinnel küzd Forrás: FIE
A junior Európa-bajnok Kun viszont ugyanebben a körben végig kiélezett párharcban, döntő tussal győzte le a német Ehlert. S bár a 15-10-es eredményből nem lehet következtetni rá, de a tizenhat között nagyon megszenvedett a spanyol García Martinnal. Úgy járt Bohus is, csak ő meg simán kikapott a későbbi ezüstérmes német Stahlbergtől, 15-9-re. Tehát a nyolc között már csak a Tata párbajtőrözője volt érdekelt, Xue Qin ellen azonban csekély esélye nyílt a győzelemre. A kínai végig kézben tartotta az asszót és 15-7-re győzött. Kun a nyolcadik helyen végzett. A világbajnok a francia Coraline Vitalis lett.

Junior női párbajtőr egyéni, 113 induló. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna 4 győzelem/1 vereség, Siklósi Enikő 4/1, Bohus Réka 4/2. A 64 közé jutásért: Bohus-Powell (brit) 15-11. A 32 közé jutásért: Kun-Zamachowska (lengyel) 15-8, Bohus-Harkova (ukrán) 15-11, Siklósi-Foietta (olasz) 12-13. A 16 közé jutásért: Kun-Ehler (német) 15-14, Bohus-Rutz (lengyel) 15-11. Nyolcaddöntő: Kun-Garcia Martinez (spanyol) 15-10, Bohus-Stahlberg (német) 9-15. Negyeddöntő: Kun-Qin (kínai) 7-15. Végeredmény: 1. Coraline Vitalis (francia), 2. Nadine Stahlberg (német), 3. Xue Qin kínai) és Julija Szvisztil (ukrán), …8. Kun Anna (edző és válogatott edző: Plásztán Attila), …13. Bohus Réka, …37. Siklósi Enikő.

A csapatok közül a férfi tőrözők és a női kardozók küzdhettek a nyolc közé jutásért. A Dósa Dániel, Insperger Sámuel, Mészáros Tamás, Németh András alkotta együttes a 32 között még legyőzte 45-40-re Dél-Koreát, de a nyolcaddöntőben már nem bírt a végső győzelemre is esélyes olaszokkal. Így a 9-16. helyért vívhatott a folytatásban, s bár az utolsó asszó előtt még vezetett Hongkong ellen, 45-43-ra kikapott. A brazilokat, majd a letteket viszont legyőzte, így a 13. helyen végzett.

Junior férfi tőrcsapat, 28 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország—Dél-Korea 45-40 (Dósa +6, Németh +1, Mészáros -2). Nyolcaddöntő: Magyarország-Olaszország 27-45 (Németh 0, Mészáros -8, Dósa -10). A 9-16. helyért: Magyarország-Hongkong 43-45 (Dósa +6, Németh +1, Mészáros -9). A 13-16. helyért: Magyarország-Brazília 45-28 (Dósa +5, Insperger +4, Németh +8). A 13-14. helyért: Magyarország–Lettország 45-33 (Dósa +9, Insperger +3, Németh 0).

Kelecsényi Mirabella, Márton Anna, Papp Borbála és Záhonyi Petra a tizenhat között 45-33-ra múlta felül Egyiptomot, így a szerdai negyeddöntőben Mexikó ellen harcolhatja ki a négy közé jutást. A férfi párbajtőr- és a női tőrcsapat szintén az elődöntőért lép pástra.

Junior női kardcsapat, 21 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyiptom 45-33 (Kelecsényi +7, Papp +3, Záhonyi +2).