Família Kft., Szentes

Akár a mesében... A korábbi magyar bajnok apuka másodedző abban a klubban, amelyben a három gyermeke pólózik. Vagyis Szentesen Pellei Csaba is részt vesz Frank, Kristóf és Zalán felkészítésében. Közülük a legidősebb már U18-as világbajnok. Családlátogatás a medenceparton.

reb Élni jó, mereng az ember a csodás tavaszi napfényben, a rendezett parkban a szentesi uszoda felé sétálva. Élni jó, itt – ámul el a tavaly átadott kis ékszerdobozba lépve. Az üvegfalakon keresztül beeső sugarak gyerekekkel teli medencére vetülnek. Hiába no, kikezdhetetlen a tétel. Ha Szentes, akkor vízilabda. Mi sem természetesebb, mint hogy a városban felnövő Pellei Csaba a férfi pólócsapat másodedzője az ifjúságiak mestere lett, a három fia pedig a vízben tempózik.

„Pedig nem is akartam vízilabdázni – kezdi lefegyverző mosollyal a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző Pellei Frank. – Focizni szerettem volna, mert az úszás monoton és kemény sport, és azzal azonosítottam a vízilabdát. Aztán apa meggyőzött, hogy nagyon klassz stoplis csukát kapok, ha egy hónapig mégis inkább a vízben labdázom. Közben pedig annyira megszerettem a társaságot, hogy szóba sem jött a futballpálya.” Ha úgy tetszik, a 19 éves bekk irányt szabott a testvéreknek, hiszen a 17 esztendős Kristóf is követte őt, s persze 10 éves öccsük, a daliás fiúk mellett termetre még eltörpülő Zalán sem választhatott mást. Az apa hozzáteszi, Szentesen nincs más első osztályú sportág, ezért magától értetődő volt, hogy a vízilabda felé tereli a gyerekeit.

Pellei anyuka nem a sportból érkezett, kerüli is a szereplést, ám a fiúk minden meccsén ott van, majd azt a mérkőzést is megnézi, amelyen a férje által irányított együttes játszik. „Sok lemondással jár, hogy mindannyiunk élete a vízilabda körül forog, ám a nejem mindent megtesz azért, hogy könnyebbek legyenek a mindennapjaink” – elemez Csaba, a családfő.

A „projekt” sikerrel járt, szinte minden napjukat együtt töltik az uszodában. Frank már stabil OB I-es játékos (majd’ száz élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött), így csak a hét végi meccseken szállt vízbe az édesapja által irányított ifjúságiakkal. Kristóffal hasonló a helyzet, mert vagy az első együttessel készül, vagy a saját korosztályával, a serdülőkkel. „Azt hiszem, ebben a felállásban nekik nehezebb a dolguk azzal, hogy kezelniük kell: az edzőjük is vagyok – jegyzi meg a családfő, aki játékosként Szentesről a fővárosba kerülve bajnok lett a veretlenül győztes Tungsrammal, aztán hat évet Svájcban pólózott, illetve edzősködött. – A fiaimnak jóval többet kell teljesíteniük a dicsérethez, mint a társaiknak, hiszen még a látszatát is kerülni szeretném annak, hogy kivételezek velük.” Kristóf elmondja, hogy a medence partján is apának szólítják őt, de igyekeznek ugyanolyan tisztelettudóan viselkedni vele, mint a többi srác, bár Frank szerint nem könnyű „külsősnek” maradni. Abban viszont nincs semmi különös, hogy a negyedik helyen álló ifjúsági együttesben rendre együtt játszik a két idősebb testvér. Ismerik egymás minden mozdulatát, rendre tudják, mit húz a másik. Megkérdezem, volt-e arra példa, hogy egyiküket csépelni kezdték a vízben, a másik meg törlesztett az akcióért, de kiderül: „Sportszerű a bajnokság, soha nem kellett egymás védelmére kelnünk” – mosolyog Frank. A szavakon, a közös nevetéseken érződik, nagyon jó testvérek. Az apa szerint a korosztályos különbségek miatt akadnak gondok, de összetartók a fiúk. „Hiszen igazán csak egymásra számíthatunk” – mondja a legnagyobb fiú, aki tavaly nyáron addigi pályafutása csúcsára ért. A család úszott a boldogságban, amikor a Frank U18-as világbajnokként tért haza Isztambulból. „Számomra annak igazolása volt a sikere, hogy megéri a befektetett munka – fogalmazza meg mindannyiuk közös érzését a családfő. – Láttam, mennyit dolgozik, rengetegszer utazott a válogatott edzések miatt Budapestre, szakmabeliként és apaként pontosan tudom, milyen keményen készült.” A két öcs is szívesen követné a szentesi vízilabda történetében – a helyi klub játékosaként – az első vb-aranyat nyerő testvért. A magyar póló hosszú évtizedekre visszatekintő krónikájában testvérek sorát találjuk, akik együtt értek fel a csúcsra, ám hármas sikert a még oly gazdag történelemkönyv sem sokat rögzít. Hirtelenjében a Konrád fivérek juthatnak eszünkbe, akik közül Ferenc és János olimpiai bajnok, míg Sándor Eb-győztes lett. Az edző-apa szerint Frank kiemelkedő fizikai képességekkel büszkélkedhet, valódi csapatember, higgadt és megbízható, ám többet kellene magára vállalnia. Némi zsiványság is elkelne, amiből viszont bőven szorult a fiatalabb tesókba. Kristóf gyors és jó a lábmunkája, nem véletlenül volt már korosztályos válogatott is. „Remélem nem sértődnek meg a többiek, de szerintem Zalánka a legtehetségesebb. Bivalyerős, remek a labdaérzéke, bár úszásban még sokat kell fejlődnie” – jegyzi meg az apa, és a fiúk arcát látva biztos vagyok benne, egyikük sem vette zokon a „kicsi” dicséretét. Mindenesetre az apa akkor lenne igazán büszke, ha a jövőben a három fiú az OB I-ben szerepelne, akár egy csapatban, netán felnőttválogatottságig vinné. A legfontosabb azonban, vallja, hogy bármeddig jutnak is gyerekei a szamárlétrán, ne érezzék elfecséreltnek a medencében töltött éveket, amikor egyszer majd abbahagyják a vízilabdát.

A srácok szerint az édesapjuk heves edző, aki szívét-lelkét beleteszi a játékba, néha túlságosan is. Legutóbb, a Honvéd elleni rangadón piros lap lett a véleménynyilvánítás eredménye. Igaz, a csapat győzött. „Éppen a lelkesedése mutatja, hogy mennyire komolyan veszi a játékot” – vallják a fiúk.

(Kiemelt fotó forrása: Délmagyar)