Karsai Ferenc az U18-as finn bajnoki címre hajt a Jokerit csapatával
A hazai jégkorongsport legígéretesebb hátvédeinek egyike a 16 éves Karsai Ferenc, aki amellett, hogy az U20-as válogatott feljutásának is részese volt a milánói vb-n, egyébként a finn U18-as bajnokságban listavezető Jokerit csapatának vezéregyénisége.
A csapat legfiatalabbjaként a 2009-es születésű Karsai Ferenc is tagja volt annak az U20-as jégkorongválogatottnak, amely decemberben megnyerte a milánói divízió I/B-világbajnokságot, és kiharcolta a feljutást az I/A-csoportba. A Finnországban légióskodó hátvédreménység elsőéves ifiként lehetett ott a juniorok vb-jén, és vállalt szerepet a sikerben.
„Hatalmas megtiszteltetés volt ilyen fiatalon feljátszani az U20-as válogatottba, és nagy örömmel tölt el, hogy részese lehettem a feljutásnak – kezdte Karsai az Utánpótlássportnak. – A keret legfiatalabbjaként élvezetes »utazás« volt a csapat tagjának lenni, és ilyen nagyszerű csapattársakkal, illetve szakmai stábbal együtt dolgozni.
Az U20-asokkal ezzel ugyan véget ért a válogatottszezon, de még az U18-asokkal hátra van az idény legfontosabb időszaka az áprilisi, lengyelországi vébével. Tavaly tavasszal az ifikkel Fehérváron sikerült bennmaradnunk a divízió I/A-csoportban, és természetesen én idén is szeretnék ott lenni a csapattal a világbajnokságon. Megint a kiesés elkerülése lesz a minimális célunk, de persze szeretnénk még feljebb törni, és az élmezőnyben végezni.”
A 16 éves játékos elmondta, eddig remekül alakult számára a szezon, sőt a várakozásoknál is jobban.
„Az előző nyarat otthon szinte teljes egészében végig dolgoztam, és azt hiszem, azzal sikerült megalapozni a jó teljesítményemet.
Ahogy említettem, a holtszezonban nem volt megállás, külön edző foglalkozott velem Orbán Attila, a korábbi válogatott játékos személyében, aki a hokispecifikus egyéni képzéseimet vezényelte. Egyébként vele már régóta együtt dolgozom, és mellette végzem a finn csapatomtól, a Jokerittől kapott egyéni fizikai edzéstervemet, amit a fizikai adottságaimnak, az alkatomnak megfelelően alakítottak ki.”
Karsai immár harmadik éve játszik Finnországban, és erősíti a Helsinkiben található Jokerit csapatát. Az elmúlt két esztendőben az U16-osok között pallérozódott, ettől az évadtól viszont már az U18-asok mezőnyében remekel.
ezzel a finn ifjúsági bajnokságban a 19. helyen áll a pontlistán.
„A korosztályváltás a Jokeritnél viszonylag zökkenőmentesen sikerült, az U18-as csapatban hamar alapemberré tudtam válni, illetve már az U20-asokkal is gyakran edzem együtt, és remélhetőleg, hamarosan az idősebbeknél is játéklehetőséget kaphatok. Az U18-as csapattal eddig kiválóan szerepelünk, a középszakasz derekán jár a finn bajnokság, és vezetjük a tabellát, ami mindenképpen bizakodásra ad okot.
Ez már a harmadik évem Finnországban a Jokerit csapatánál, és mostanra második otthonommá vált ez a klub, és ezzel együtt Helsinki is. Támogató, ugyanakkor rendkívül versengő közegben vagyok, szóval minden adott ahhoz, hogy a karrierem kiteljesedjen és töretlenül fejlődjek. Rengeteg dolgozom a szürke hétköznapokban, és
(Kiemelt kép forrása: Magyar Jégkorong Szövetség)