UtánpótlásSport Nyílt vízi úszás: Európa-bajnok lett az U16-os vegyes váltó Setúbalban
2025. június 21.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB U21-ES FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2015-04-18 13:31

A hármas bűvkörében

Szigetvári Mercédesz a súlycsoportjában vezeti az ifjúsági világranglistát. A bajai cselgáncsozó nemcsak saját korosztályában, de már az idősebbek között is bizonyított. Szeretne a dobogó harmadik fokánál feljebb lépni.

Pusztai Viola Szigetvári Mercédesz nagyon szeretne kikerülni a hármas szám bűvöletéből. A bajai Mogyi Judo Club cselgáncsozója az idén már négy Európa Kupán állhatott fel a dobogó harmadik fokára, kétszer a saját korosztályában, az ifjúságiban, egyszer juniorban, egyszer pedig a felnőttek mezőnyében. Az ifjúságiak között a +70 kg-osok versenyében legutóbb a teplicei EK-n végzett a harmadik helyen, míg korábban a zágrábi viadalon is ugyanazzal az eredménnyel zárt: −  Jobb helyezést szerettem volna elérni mindkettőn, de örültem a harmadik helynek is. Elég erős a mezőny, a franciák és a németek szinte mindig indítanak versenyzőt az Európa Kupákon, velük komolyan számolni kell.
Szigetvári Mercédesz (jobb oldalon) legutóbb a teplicei ifjúsági Európa-kupán végzett a harmadik helyen Forrás: EJU
Szigetvári Mercédesz (jobb oldalon) legutóbb a teplicei ifjúsági Európa-kupán végzett a harmadik helyen Forrás: EJU
Mercédesz a tavalyi és az idei eredményeknek köszönhetően vezeti súlycsoportjában az ifjúsági világranglistát. Édesapja és a bátyja is dzsúdózott, ő 12 évesen kezdte, miután kézilabdában sűrűn megsérült. Apropó, sérülés. Az előző szezon végén meg kellett műteni az ujját, így lemaradt a bukaresti junior Európa-bajnokságról és a Fort Lauderdale-i korosztályos világbajnokságról is. A wrocławi U23-as Eb-re viszont már utazhatott, és +78 kg-ban a pontszerző hetedik helyet szerezte meg. Ebben az évben a lignanói junior és a szarajevói felnőtt Európa Kupán is harmadik lett. A jobb eredmények akkor kezdtek jönni, amikor 2012-ben Siklósról Bajára került. Több edzése volt, jobb partnerei lettek, és Radics Attila személyében olyan edzője, akivel bármit megbeszélhet. Az erősségének azt tartja, hogy mindkét oldalról tud dolgozni, viszont koncentrációban még javulnia kell, illetve több rutint szerezni. − Igazából csak ifjúságiban tűztem ki magam elé azt a célt, hogy mindhárom világversenyen ( vb, Eb, EYOF) részt vegyek, az csak hab a tortán, hogy juniorban is ott vagyok a legjobbak között. Miután a kategóriámban felső súlyhatár nincs, így az idősebbek között jóval nehezebb ellenfeleim vannak. Nekem a jelenlegi súlyomat még növelni kellene, de csak úgy, ha izomtömegben történik. Pályafutása eddigi eredményei közül a tavalyi ifjúsági Eb-bronzérmére és a felnőtt Európa-kupa második helyére a legbüszkébb. A júliusi szófiai ifjúsági Európa-bajnokság előtt az Európa Kupa-versenyeken gyűjthet újabb ranglistapontokat. Legközelebb a május 9-10-i kolozsvári viadalon teheti meg, amelyen szeretne a dobogó harmadik fokánál már feljebb lépni.