2015-05-20 16:44
Süvöltő szerek
Hosszú folyamat, amíg a gyerekek megtanulják, hogyan kell viselkedni az atlétikai pályán, veszélyes dobóeszközök közelében. A nagyjából negyven éve a sportágban tevékenykedő edző, Máté Alpár szerint nem lesz elrettentő a szombathelyi baleset.
reb Ahogy arról a honlapunk szombaton beszámolt, a kalapács fogantyúja eltalálta az egyik 13 éves atlétát a Dobó SE pénteki edzésén. A sérültet kórházba szállították, meg kellett műteni. A szombathelyi egyesület később közleményt adott ki, amelyben részletesen leírta a balesetet: a gyakorló kalapács a kirepülés után érintkezett a védőhálóval, irányt változtatott, a kalapács sodronya pörögni kezdett, és eltalálta a dobószektor szélén álló lányt. Az eset felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos körültekintően viselkedni az atlétikai pályákon.
Vetés: diszkosz, kalapács Máté szerint kisebb a gond, ha például a diszkosz lapos felével találnak el valakit, de ha az élessel, akkor nagy a baj. A kalapács még problémásabb, hiszen több mint egy méter maga a nyél, azelől még nehezebb kitérni.
A szombathelyi balesetet részben szomorú rémhírkeltésnek tartja – több beszámoló diszkoszról írt kalapács helyett –, másrészt egyedi esetnek. „Aki ismeri a szombathelyi műhelyt, pontosan tudja, milyen kiváló munkát végeznek a Németh testvérek. A világ csodája, amilyen iskolát teremtettek, és bár szeretném azt mondani, hogy máshol is megvalósítható, nem látszik megismételhetőnek a Németh Pali bácsi által létrehozott bázis. Szombathely címerében szép virág a Dobó SE, csoda, hogy mennyi tehetség kerül ki onnan.” Az elmondottak alapján nem meglepő Máté véleménye. Annyira egyedi esetnek tartja a szombathelyi balesetet, hogy reméli, senkit sem tántorít el attól, hogy a gyermekét dobókörbe engedje.