2015-05-21 10:30
Lendület az EYOF-ra
A NEKA serdülő fiai az év közben sima meccseket játszottak, a nyolcas döntőben viszont nagy csaták árán nyerték meg az aranyérmet. A csapat tagjainak többségét tehát korosztályos siker fűtheti a válogatott nyári versenye, az EYOF előtt.
reb Ahogy a leány serdülő- és ifjúsági bajnokság, úgy a serdülő fiúk versengése is a Nemzeti Kézilabda Akadémia sikerével zárult. Vágó Attila tanítványai az év közben könnyedén vették az E csoport meccseit: húszból egyszer sem kaptak ki, ráadásul egészen imponáló mérleggel, több mint ötszázas gólkülönbséggel (811-283) zártak. A rájátszásban már beleszaladtak két vereségbe, és a Veszprém mögött, második helyen jutottak a szigetszentmiklósi nyolcas fináléba. A döntőben kétszer is igencsak szoros meccset kellett vívniuk a balatonboglári fiataloknak: előbb a csoportban a Tatabányát múlták felül egy góllal, majd az elődöntőben hétméteresek döntöttek. Csomay Pál négy lövést is védett, így az aranyéremért következhetett a már egyszer legyőzött Tatabánya. Bár a korábbi meccseken remeklő Bátky Patrikot piroslappal kiállították, a társak nem bizonytalanodtak el, így 26-22-es sikerrel megszerezték az elsőséget.
FIÚ SERDÜLŐBAJNOKSÁG A végeredmény: 1. NEKA, 2. Grundfos Tatabánya KC, 3. MKB MVM Veszprém, 4. Pick Szeged, 5. FTC III, 6. NEKA Békés, 7. IWI SportAc. Váci KSE II, 8. PLER Budapest II.