UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-06-21 18:05

Majd a fiatalok?

A magyarok nélkül, ám jelenleg is zajló, magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Eb legfőbb tanulságainak egyike, hogy nem odázható el a női együttes átalakítása. Noha abban már idén helyet kaphat néhány utánpótlás-játékos, Bodnár Péter főtitkár és Kiss Lenke korábbi klasszis is arra int: fokozatosságra van szükség.

reb Ki-ki a vérmérséklete szerint tekintheti kudarcnak vagy realitásnak a magyar női kosárlabda-válogatott szereplését. Köztudomású, hogy az együttes a Romániával közös rendezésű Európa-bajnokságon nem élte túl a soproni csoportkört, de talán a kiesésnél is fájóbb volt, hogy már az első három meccsen eldőlt a sorsa. Vagy talán már a rajton, a svédek elleni, nagy előnyről elbukott találkozón. A legtöbb szakember szerint a skandinávoktól elszenvedett vereség és annak a mikéntje rányomta a bélyegét a klubjaikban jellemzően kiegészítő szerepet kapó játékosok alkotta válogatottra, amelynek klasszisa, Quigley Alexandria csupán három nappal a rajt előtt csatlakozott a csapathoz.
foto_fiba
foto_fiba
Utólag persze könnyen okos az ember, s felteszi a kérdést: nem sikerült volna elérni ugyanazt az eredményt több fiatallal a keretben? Tavaly több utánpótlás-együttes is remekelt a nemzetközi porondon, Mészárosné Kovács Andrea alakulata egészen kivételes sikert aratott: csak a későbbi győztes Egyesült Államoktól kapott ki a csehországi U17-es világbajnokságon, s így bronzérmet szerzett. Az All Star-csapatba éppen annyi magyar, mint amerikai játékos került; Dubei Debóra és a korosztálynál egy évvel fiatalabb Kiss Virág is az elit tagja lett. Farkas Sándor, a felnőttek januárban leváltott szövetségi kapitánya többször is kifejtette, hogy akár több utánpótlás-válogatottnak adna lehetőséget a kontinensviadalon, hiszen tehetségesek, elszántak, övék a jövő. Akad azonban árnyaltabb vélemény is: „Nem lehetett volna teljesen megfiatalított kerettel a pályára lépni” – mondja Bodnár Péter sportági főtitkár, aki ezen túlmenően nem kívánja értékelni a szakmai munkát, mondván, nem az ő feladata. Az Eb előtt a szövetség vezetése az elvárások egyikeként azt fogalmazta meg, hogy „legyenek a keretben fiatalok”. Ez a cél az elnök, Szalay Ferenc szerint teljesült, hiszen Zele Dorina és Határ Bernadett is lehetőséget kapott, utóbbi ráadásul minden bizonnyal nem csupán 208 centis magassága miatt hívta fel magára a figyelmet. Más kérdés, hogy egyikük sem tinédzser; a center 20, Zele 23 éves.
dubei_debora_fiba
dubei_debora_fiba
„Az végül is nagyjából mindegy, ki a tizenegyedik vagy a tizenkettedik ember a csapatban” – veszi át a szót a korábbi 328-szoros válogatott, Európa-bajnoki harmadik Kiss Lenke, aki több problémára is felfigyelt a társaság játékában. – Nem tett jót a válogatottnak a kapitányváltás, ráadásul epizodistákkal nehéz kiemelkedőt nyújtani. Mivel elnyertük a rendezés jogát, házigazdaként három éve nem kellett tétmeccset játszania az együttesnek.” A hajdani klasszis szerint Dubeinek, Kissnek vagy Aho Ninának a közeljövőben helye lehet a válogatottban, ugyanakkor ő maga nem híve a radikális fiatalításnak. Úgy látja, az elkövetkező időszakban a rutinosak mellé be kell építeni több, az utánpótlásból – és elsősorban az U17-es vb-bronzot szerző csapatból – érkező játékost. Hasonlóan gondolkodik Bodnár is, aki szerint üdvös lenne, ha a következő Eb-selejtezőkön több korosztályos kiválóság helyet kapna a felnőttek között. „Arra azonban ügyelni kell, hogy ne állítsuk túl nagy feladat elé őket – figyelmeztet a főtitkár. – Helyezzük a hangsúlyt az utánpótlásra, de semmit ne kapkodjunk el! Óvatos és elsősorban hosszútávú munkára van szükség. Törekedni kell arra is, hogy az arra érdemes fiatalok mindent megkapjanak a felkészülésben. Bízom benne, hogy még több fiatallal a fedélzeten jól szerepel a válogatott a következő Európa-bajnoki selejtezőn.”

Tavaly, a csehországi U17-es vb-n az alábbi összetételű magyar csapat szerzett bronzérmet: Aho Nina, Böröndy Dominika, Dubei Debóra, Horváth Krisztina, Janko Flóra, Kiss Virág, Kuttor Enikő, László Boróka, Nagy Dorottya, Solymosi Noémi, Studer Ágnes, Weninger Virág

Kiss azonban visszafogottságra int, szerinte ugyanis elképzelhetetlen, hogy egyetlen csapat (mint amilyen például az U17-es) megváltja a világot. Nem árt felidézni, hogy 2004-ben az U18-asok Európa-bajnoki harmadikak, míg két évvel később az U20-asok Eb-másodikok lettek, olyan játékosokkal a keretükben, mint Honti Kata, Horti Dóra vagy Czank Tímea. Ők a felnőttgárda tagjai, mégsem jegyzik az élvonalban a válogatottat. Ráadásul az egykori center úgy látja, bár a taotámogatásnak köszönhetően is jelentősen emelkedett a sportolói létszám, a lányok között még mindig szerény a merítési lehetőség: „Mintha csukott szemmel tölteném ki a totószelvényt, annyira esetleges megjósolni, mi lesz a most eredményes fiatalokból, hiszen rengeteg összetevőnek kell stimmelnie a sikerhez. Mindent egybevetve azért van alapunk a derűlátásra: ha megfelelően menedzselik a rutinosabb és fiatal játékosok egyvelegéből álló csapatot, a mostaninál jóval több örömben lehet részünk.” Vagyis bizakodhatunk. Mértékkel.